Bölcskei Gusztáv az európai elnök
Bölcskei Gusztávot, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi vezetőjét választották meg a Református Világszövetség Európai Területi Tanácsa új elnökének. A világszövetség 1875-ös megalakulása óta megváltozott a reformátusok aránya a különböző kontinenseken. A szervezethez ma 70 millió református tartozik, akiknek a kétharmada afrikai és ázsiai. (MN)
Áthúzta, majd lemondott a kurátor
Dobos Lívia, a rádiókuratórium egyik civil delegáltja lemondott megbízatásáról. Az ügy előzménye, hogy éppen Dobos volt az, aki a július 17-i rádióelnök-választáson bekarikázás helyett áthúzta a Such György elnökjelöltre leadandó igen szavazatot. Such csak az elrontott, ezért formailag hibás szavazat igenként történt elkönyvelésével vált elnökké. Az elnökválasztás körülményeit azóta bíróság vizsgálja, a cégbíróság pedig felfüggesztette Such elnöki bejegyzését. (MN)
Drogos vizelet Gyurcsánynak
A Kendermag Egyesület elnöke és alelnöke ma délelőtt a Parlamentben személyesen nyújtja át saját vizeletmintáját Gyurcsány Ferencnek vagy munkatársainak. A szervezet célja, hogy Gyurcsány is „részese legyen annak a megalázó és abszurd folyamatnak, amit szórakozó fiatalok ezrei diszkórazziákon szenvednek el”. A múlt hét végén egy súlyos diszkóbalesetben négy fiatal vesztette életét. A Kendermag Egyesület tagjai azt követelik: „ha úgy gondolja, hogy a fennálló törvények igazságosak, akkor tegyen feljelentést az aktivisták ellen, ha pedig nem, akkor tegyen lépéseket a törvény megváltoztatására”. (MN)

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja