Röviden

MTI
2006. 09. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óvatosak
Ludwig

Az eltűnt ezermilliárdok meg a felelősség felől nézve bizony bölcs volt Medgyessy is, Gyurcsány is, amikor 50 négyzetméteres lakásokat írtak be magánvagyonukként. Az ilyeneket hívják óvatos duhajoknak.

Autóval törtek volna az ékszerboltba
Lopott kocsival próbálták meg betörni egy belvárosi ékszerbolt golyóálló üvegét tegnap hajnalban Pécsett, hogy hozzájussanak a tízmillió forint értékű zsákmányhoz. A rendőrség meghiúsította az akciót. A három tettes közül egy lengyel állampolgárt a helyszínen elfogtak, elmenekült társait még keresik. (MTI)

Motorosok ütköztek
Frontálisan ütközött két motorkerékpáros tegnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az M3-as autópályához kötő nyíregyházi elkerülő út nyírturai részén. Az egyik jármű vezetője belehalt súlyos sérüléseibe. A baleset körülményeinek tisztázását a rendőrségi szakértők megkezdték. (MTI)

Madárpark nyílt a Hortobágyon
Megnyitották a hét végén a Hortobágyi Madárparkot. A 178 millió forintból felépült épületegyüttesben látványkórház, kiállítás, ökoteleház, madárkert, játszótér és röpde várja az érdeklődőket. (MTI)

Féltékenységi dráma Kunmadarason
Megölte volt élettársa mostani párját egy féltékeny férfi Kunmadarason szombat délelőtt. A szurkáló szóváltásba keveredett az asszonnyal együtt élő 58 éves emberrel, akit végül leszúrt, majd elmenekült a házból. A rövidesen elfogott gyilkosról kiderült, hogy nemrég szabadult a börtönből. (MTI)

Megmentették a bevándorlókat
Huszonegy, hajótörést szenvedett illegális bevándorlót mentett ki tegnap a tengerből az olaszországi Lampedusa szigetének közelében egy olasz halászhajó. Egy kisgyermek és egy aszszony azonban odaveszett, mielőtt a segítők a helyszínre értek. A bárka a Pelagia-szigettől 75 kilométerre délre borult fel. Az olasz belügyminisztérium adatai szerint az év első felében több mint tízezren érkeztek lélekvesztőkön a líbiai partoktól mindössze 300 kilométerre fekvő Lampedusára. Az illegális bevándorlókat innen rendszerint olasz tranzitközpontokba viszik. (MTI)

Nyerőszámok
Ötös lottó: 13, 37, 51, 59, 61. Jokerszám: 649 361. Hatos lottó: 1, 21, 22, 30, 39, 40. Pótszám: 19. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.