Médiabírálat Kínának
Peking. Szakmai és civil szervezetek bírálták Kínát, mert az a külföldi hírügynökségek munkáját korlátozó intézkedéseket hozott. A Human Rights in China nevű emberi jogi szervezet egy nyilatkozatában hangsúlyozta, a jelen intézkedések megfosztják a kínai társadalmat attól, hogy szót emeljen a korrupció és más szociális problémák ellen. Egyben megakadályozza azokat a törekvéseket, hogy az ország kormánya számon kérhető legyen döntéseiért. Az Európai Unió nevében José Manuel Barroso fejezte ki nemtetszését, hangsúlyozva, hogy vélhetően a kérdés előkerül a Kínával októberre tervezett emberi jogi megbeszéléseken is. (MTI)
Ukrajnába utazott Szili Katalin
Kijev. Tegnap Olekszandr Morozzal, az ukrán legfelső tanács (Verhovna Rada) elnökével és Volodomir Makuha gazdasági miniszterrel is tárgyalásokat kezdett Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. A házelnök asszony kétnapos kijevi látogatásán Viktor Juscsenko ukrán államfővel, Viktor Janukovics miniszterelnökkel és Borisz Taraszjuk külügyminiszterrel is megbeszélést folytat, továbbá találkozik a Kijevi Magyarok Egyesületének vezetőivel is. (MTI)
XVI. Benedek Regensburgban
Regensburg. A katolikus egyházfő tegnap mintegy negyedmillió ember előtt mutatott be szabadtéri szentmisét, beszédében külön hangsúlyozva a hit jelenkori szerepét. Ezt követően XVI. Benedek ellátogatott a helyi egyetemre, ahol egykoron ő maga is tanított, majd találkozott a bajor tudományos élet képviselőivel. (MN)
Húszéves a peresztrojka
Budapest. Szeptember végén a horvátországi Primosten-félszigeten a peresztrojka huszadik és Mihail Gorbacsov 75. születésnapja alkalmából konferenciát rendez Vitézy Tamás magyar vállalkozó és a Demokratikus Átalakításért Intézet. (MN)
Uniós könnyítés a tudománynak
Brüsszel. Az általános forgalmi adó (áfa) támogatható költség lehet az EU 7. kutatási programjában, miután az Európai Parlament ipari és kutatási bizottsága tegnap támogatta Barsiné Pataky Etelka képviselő ezt tartalmazó indítványát. A Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek és kutatóintézetek számára régóta megoldatlan probléma az áfa kérdése, mivel ezek az intézmények nem minősülnek áfaalanynak, így bármely beszerzésük után az előzetesen felszámított áfa visszatérítésére nincs lehetőségük. (MN)

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala