Háromnegyedmillió aláírás
Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke Szombathelyen beszámolt arról, hogy a Jó reggelt, Magyarország! kiáltványt eddig több mint háromnegyedmillióan írták alá. Véleménye szerint az önkormányzati választás kiemelkedő jelentőségű lesz, ugyanis áprilisban félrevezették a lakosságot, és ezért nyertek a szocialisták. (MN)
Nem lesz amnesztia
Október 23-a alkalmából nem lesz amnesztia – derült ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtóosztályának közleményéből. Eszerint „közkegyelmet az Országgyűlés gyakorol, ami elsősorban politikai döntés függvénye, ilyen módon ez nem a szaktárca kompetenciájába tartozó kérdés”. (MN)
Bölcskei aggódik
Komoly aggodalmakat ébreszt bennünk, hogy az igazi társadalompolitikai megoldások az Új Magyarország fejlesztési tervben visszaszorultak, és minden hangsúlyos elképzelés csak a gazdasági versenyképesség technokrata irányába hat – tudatta a református egyház zsinati elnöksége nevében Bölcskei Gusztáv püspök, aki tegnap Bajnai Gordon fejlesztéspolitika kormánybiztossal tárgyalt. (MN)
Megérkeztek a katonák
Megérkezett Kabulba a magyar tartományi újjáépítési csoport váltásának második része tegnap délelőtt. A 72 katonát Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Havril András vezérkari főnök fogadta. (MTI)

Hét elfogatóparancs van ellene, egész Európában körözik a magyar bűnözőt