Csapás a természeti örökségünkre
A kormány végső csapást mért Magyarország természeti örökségére – közölte az Élőlánc ökopárt, amely emlékeztetett rá: a környezetvédelmi miniszter utasítása alapján a nemzeti parkokban 78 munkatársnak mondtak fel, a környezetvédelmi felügyelőségeken pedig 161 fő elbocsátására került sor. – Ez több mint tízszázalékos létszámcsökkentést jelent. A döntéssel a felbecsülhetetlen értékű természeti örökségünket sodorták végveszélybe – írta az Élőlánc, amely a döntés végrehajtása ellen felhívást tett közzé, és csatlakozók jelentkezését várja. (MN)
Magyarország példát mutatott
Az üvegházhatású gázok kibocsátásáról az Európai Unióból egyedül Magyarország tájékoztatta időben az ENSZ illetékes intézményét – áll az ENSZ Éghajlatvédelmi Keretegyezmény Titkárságának (UNFCCC) hivatalos honlapján. A kiotói jegyzőkönyv értelmében a nemzetközi szervezet a késlekedő országokban 2008-ban ideiglenesen felfüggesztheti a kvótakereskedelmet. (MTI)
Üvegházgázos tavak Szibériában
A Szibéria tavaiban található megfagyott buborékokból metán – az egyik leggyakoribb üvegházgáz – szabadul fel, amelynek mennyisége ötször nagyobb, mint az előzetes becslések. A Nature magazinban publikált cikk szerint a jelenség pozitív visszacsatolás révén a globális felmelegedést erősíti. (greenfo.hu)
Talajtisztítás ultrahanggal
Ausztrál kutatók erős ultrahanggal tisztítottak meg mérgező szerves vegyületekkel szennyezett talajt: ehhez olyan erős ultrahangot kellett alkalmazni, hogy összeroppanó mikroszkopikus buborékok keletkezzenek benne, mert ez a jelenség képes összetörve ártalmatlanítani a hosszú szerves molekulákat. (greenfo.hu)

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét