Egy csapásra esélyessé lépett elő az idei tenisz US Openen Marija Sarapova, miután a világranglistát vezető francia Amelie Mauresmót kétszer is „lenullázta” (6:0, 4:6, 6:0) az elődöntőben. Az orosz szépség a kötelező után itt már hozta a bravúrt is, így a Justine Henin-Hardenne elleni fináléban jó esélylyel számíthatott mérlege javítására. A 2003-as győztes belga hölgy korábbi öt mérkőzésükből négyet megnyert, idén kétszer is felülmúlta Sarapovát. Most azonban nem. A másfél órás derbit ő kezdte jobban, azonnal brékelte ellenfelét, de az orosz gyorsan visszavette, amit elvesztett. 4:4 után újra adogatójátékot „fogott”, majd hozta a magáét, s egyben 44 perc alatt az első játszmát is. A másodikban fej fej mellett haladtak a mindig sorsdöntőnek mondott hetedik játék felé, itt aztán Sarapova brékelt, majd 5:4-nél a meccsért szerválhatott. Jól csinálta, már az első mérkőzéslabdáját értékesítette, aztán boldogan borulhatott térdre s szaladhatott ki a nézőtérre megölelni édesapját. A 19 éves klasszis a 2004-es wimbledoni tornát követően második Grand Slam-sikerét aratta, s bár gyermekkora óta az Egyesült Államokban él, most mondhatja el leginkább, hogy otthon van Amerikában.
A férfi világelső, Roger Federer csúcstartó lett, hiszen az orosz Nyikolaj Davigyenko felülmúlásával sorozatban hat GS-fináléba jutott be. Ezúttal, tegnap éjjel a hazai pálya előnyét élvező, és szintén egy oroszt, Mihail Juzsnyijt verő Andy Roddick volt az ellenfele.
Diadalmas nagyasszony. Andre Agassi után a tenisz egy másik legendája, Martina Navratilova is letette az ütőt a US Openen. A sportág csehszlovákból lett amerikai nagyasszonyának megadatott a szép búcsú, ugyanis Bob Bryannel az oldalán megnyerte a vegyes párosok viadalát. Az októberben 50. születésnapját ünneplő Navratilova – aki 1975-ben kezdte profi pályafutását, 1994-ben egyszer már visszavonult, majd 2000-ben visszatért – így nyilatkozott korszakos karrierje végén: „Nagyon örülök, hogy így sikerült búcsúznom, tudtam, hogy jól fogok játszani. Úgy érzem, öt évig még bírnám a tempót, tehát nem azért fejezem be a pályafutásomat, mert muszáj, hanem mert így akarom.” Navratilova összesen 59 Grand Slam-sikert aratott (egyes: 18, páros: 31, vegyes páros: 10). A világranglistát 331 hétig vezette, először 1978 nyarán, 1982 és 1985 júniusa között három évig állt megszakítás nélkül az élen, ezzel második az örökranglistán. Mind a négy nagy tornán győzött legalább egyszer egyesben, párosban és vegyes párosban is, egyesben összesen 167, párosban 177 tornán diadalmaskodott, több mint 21 millió dollárt keresett.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!