Schmitt Pál szerint már előre kell nézni

MTI
2006. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a pénteki rendkívüli közgyűlés nyomán nyílt levélben fordult a szervezet tagjaihoz. Mint ismert, a közgyűlés 69 igennel és 69 nemmel, 3 tartózkodás mellett elutasította az elnök visszahívására irányuló indítványt. „(…) Ahogyan azt az elmúlt 48 órában az írott és elektronikus sajtónak adott nyilatkozataimban is kifejezésre juttattam, kész vagyok mindenkinek kezet nyújtani, az elmúlt hónapokban történteket elfelejteni. Ez az időszak nem volt méltó a 111 éves Magyar Olimpiai Bizottsághoz” – olvasható Schmitt Pál levelében. Schmitt szerint előre kell nézni és a legfontosabb feladatokkal foglalkozni. „Az érdekérvényesítés terén merültek fel kifogások. Elnökségünk már meghatározta a legfontosabb feladatokat: a legjobb együttműködésre kell törekedni az állami sportvezetéssel, folytatni kell a doppingellenes küzdelmet, a sportági szakszövetségekkel és egyesületekkel erősíteni kell a partneri kapcsolatokat, korszerűbbé és hatékonyabbá kell tenni a marketingtevékenységet, javítani kell az információs és kommunikációs munkát.
E feladatok megoldásában kérem a MOB valamennyi tagjának tanácsait, segítségét, közreműködését. Ám ha bárki úgy érzi, nem tudja, nem kívánja elnöki tevékenységemet segíteni, nem óhajtja kivenni részét a közös erőfeszítésekből, kérem, jelezze, keressünk megoldást sportszerű keretek között.”

lemondás Békésből. Lemondott MOB-tagságáról Bartóki Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat szabad demokrata alelnöke, aki más irányú elfoglaltsága miatt nem vett részt a MOB pénteki rendkívüli közgyűlésén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.