Spanyol henger a vb-döntőben

Munkatársunktól
2006. 09. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden idők legkevesebb pontot hozott férfi kosárlabda vb-döntőjét játszották tegnap a Japánban rendezett torna záró, szajtamai összecsapásán, ami persze a spanyolokat a legkevésbé sem érdekli, hiszen 70-47-re verték a görögöket. Pedig az előjelek nemhogy ilyen különbségű végeredményt, még spanyol győzelmet sem ígértek azután, hogy legjobbjuk, Paul Gasol még pénteken az argentinok ellen 75-74-re megnyert elődöntő utolsó percében lábközépcsonttörést szenvedett, és így a fináléban természetesen nem is léphetett pályára. Az NBA-s Memphis Grizzlies 213 centis sztárjának kvalitását jelzi, hogy a döntőig átlagban 21,3 ponttal és 9,4 lepattanóval segítette csapatát. (S a finálé után őt választották a vb legjobb játékosának.)
A mediterrán kosárőrületet pedig az mutatja, hogy még Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök is átszervezte a hét végi programját, s már azért is több tárgyalást lemondott, hogy a tévén követhesse az amerikaiak feletti 101-95-ös elődöntős diadalt. Majd rögvest felhívta telefonon Panagiotisz Jannakisz szövetségi kapitányt, hogy gratuláljon neki.
Nos, tegnap már legfeljebb az együttérzéséről biztosíthatta a szakvezetőt, mint ahogy egész Görögország is gyászba borulhatott a katasztrofális vereség után… A Gasol hiányával is megbirkózó spanyolok rögtön a döntő elején elhúztak 16-9-re, majd 35-16-ra, a félidőben pedig már kerek húsz pont volt az előnyük a 43-23-as állásnál. A görögök csupán a harmadik negyedben tudtak partiban maradni, de ezzel is csak azt érték el, hogy mínusz húszon maradtak. Így a zárónegyedben történteknek tulajdonképpen már nem volt jelentősége. Pepu Hernandez együttese az egyaránt húsz pontot szerzett Jorge Garbajosa és Juan Carlos Navarro vezetésével győzött 70-47-re. Garbajosa hat triplát dobott, s emellett tíz lepattanót is begyűjtött.
Az első világbajnoki címüket ünneplő spanyolok egyúttal kvalifikálták magukat a 2008-as pekingi olimpiára.
A bronzérmet az Egyesült Államok szerezte meg, miután LeBron James és Dwyane Wade vezérletével 96-81-re legyőzte az olimpiai bajnok Argentínát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.