Such a közrádió bejegyzett elnöke

Önálló képviseleti joggal bejegyezte a Magyar Rádió elnöki tisztségébe Such Györgyöt a cégbíróság. Az elnökválasztást megkérdőjelező per tárgyalását még nem tűzte ki a Fővárosi Bíróság gazdasági tanácsa.

2006. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Such György 2006. augusztus 1-jétől 2010. július 31-ig képviselheti elnökként a Magyar Rádió Zártkörű Részvénytársaságot a cégjegyzék tanúsága szerint. Ez azt jelenti, hogy vagyoni és személyi döntéseinek érvényességéhez az aláírása önmagában is elegendő: kötelezettségvállalásaihoz nem kell más dolgozó vagy tisztségviselő ellenjegyzése. A bejegyző végzés ellen – a cégtörvény értelmében – fellebbezni nem lehet, per azonban indítható, mégpedig 30 napon belül.
Egy per azonban már a bejegyzés elrendelése előtt megindult, hiszen Such elnökké választása köztudomásúan nem ment simán. A részvénytársaság közgyűlésének szerepét betöltő közalapítványi kuratóriumban ugyanis éppen csak megvolt az elnök megválasztásához szükséges szavazat. Sőt, egy voks érvényessége vitathatóvá vált, az egyik kurátor ugyanis – az eredeti kikötéssel ellentétben – nem karikával jelezte igen szavazatát, hanem ikszet írt a lapra. A voksot végül is támogató szavazatnak minősítette a kuratórium.
A Fővárosi Cégbíróság is hasonlóképpen ítélte meg az esetet. Eredetileg ugyan nem teljesítette a bejegyzési kérelmet, hanem – legfeljebb hatvan napra – felfüggesztette az eljárást. Két kurátor ugyanis ellenvetést tett, sőt, pert indított. A cégbíró úgy döntött: az ellenvetés alapján törvényességi vizsgálatot végez – bekéri, ellenőrzi a dokumentumokat –, emellett, ha az 60 nap alatt lezajlik, bevárja annak a pernek a végeredményét, amelyet a két kurátor a Fővárosi Bíróság gazdasági tanácsa előtt indított a kuratórium többségi határozata ellen. Amikor azonban saját vizsgálódásai alapján a cégbíró úgy látta, a bejegyzésnek nincs akadálya, nem várta meg a per végét, hanem – az eljárás felfüggesztését megszüntetve – Such Györgyöt bejegyezte a cégjegyzékbe.
A kuratórium többségi határozatának vizsgálatáért indított gazdasági per tárgyalást még nem tűzték ki. Értesülésünk szerint a felpereseket hiánypótlásra hívta fel a bíróság. Ennek az eljárásnak és a bejegyző végzés elleni esetleges újabb pernek a kimenetele nem teheti kérdésessé az elnök időközben meghozott intézkedéseit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.