Százszázalékos mérleggel

Munkatársunktól
2006. 09. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Női vízilabdázóink már hétfőn megszerezték a csoportelsőséget a belgrádi Eb-n, így az elődöntő mellett két szabadnaphoz is juttatták magukat, és tegnap megnézték a Kalemegdant, a török feletti, 550 évvel ezelőtti nándorfehérvári diadal színhelyét. Sokkal izgalmasabb és nehezebb feladat a fiúkra sem várt, pedig nekik még játszaniuk kellett. De hétfőn az ő elsőségük is végérvényessé vált – valamint az is, hogy a másik ágon a házigazda szerbek zártak az élen, így a két favorit csak a vasárnapi döntőben, esetleg a bronzmérkőzésen találkozhat –, ezért a németek ellen csupán a vetélytárs számára maradt tét.
Kezdetben azonban úgy tűnt, mintha fordítva lenne, hiszen a mieink kíméletlen biztonsággal szórták a gólokat, már az első periódusban 7-1-es, majd 12-6-os vezetést szereztek. A németek átmenetileg magukhoz tértek, és kihasználva, hogy lanyhult a magyarok koncentrációja, felzárkóztak 12-10-re. Kemény Dénes szövetségi kapitány ekkor a partról közölte intelmeit a vízben lévőkhöz, aminek eredményeként még a harmadik negyedben 14-10-re hízott vissza az előny, az utolsóban pedig, a 6-0-s megsemmisítés következményeként kialakult a 20-10-es végeredmény. Együttesünk így százszázalékos teljesítménnyel nyerte az A csoportot.
Ami a továbbiakat illeti, ma egyik csapatunk sem játszik, női együttesünk számára annyit tartogat a nap, hogy ismertté válik holnapi riválisa, mármint az, hogy az orosz–holland párharcból ki lép tovább a csütörtöki elődöntőbe. Szilágyi Péter szövetségi kapitánynak megvan a maga tippje: „Vélhetően az oroszok nyernek, akikkel szemben van esélyünk, még ha három hete, a kínai Vk-n a négy közé jutásért vívott, végig nagyon szoros meccsen ki is kaptunk tőlük.”
Ma a teljes férfimezőny pihen, de a két csoportelsőnek holnap sem lesz egyéb dolga – az edzés mellett –, mint szemrevételezni a majdani, pénteki elődöntős ellenfelet.
Eredmények: A csoport: Oroszország–Szlovákia 12-9, Hollandia–Spanyolország 12-11, Szerbia–Románia lapzárta után. Ettől az eredménytől függetlenül Szerbia végzett a csoport élén, mellette pedig Spanyolország és Románia jutott tovább. B csoport: Magyarország–Németország 20-10, Horvátország–Szlovénia 19-8, Olaszország–Görögország 14-11. A csoportgyőztes magyar válogatott mögött még az olaszok és a görögök jutottak tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.