A George W. Bush ellen elkövetett merénylet képei körbejárták a világot, szinte mindegyik brit napilap közölte őket – írta hét végi számában a The Washington Post. A napilap természetesen emlékezteti olvasóit, az amerikai elnök haláláról készült fotók csupán a képzelet szüleményei, a jelenetek egy nemsokára bemutatandó brit filmben, az Egy elnök halálában lesznek láthatók. Legelőször a torontói filmfesztiválon, a 2001. szeptember 11-i események évfordulóján vetítik.
A filmet készítő brit More 4 televíziós csatorna októberben mutatja be a drámát. A tévétársaság vezetője, Peter Dale szerint a film tartalmaz ugyan megrázó jeleneteket, de elsősorban az amerikai külpolitika és a terror ellen vívott háború lehetséges hatásaira kívánja felhívni a figyelmet. Dale szerint a mű sem Bush-, sem Amerika-ellenes. A csatorna igazgatója úgy véli, a Bush-jelenet – amelyben az amerikai elnököt 2007 októberében öli meg egy orvlövész Chicagóban – csupán egy rövid része a filmnek, s eltörpül amellett, amit az iraki emberek nap mint nap tapasztalnak hazájukban. Dale továbbá elmondta, a filmben a merényletet követő nyomozás szálai egy szíriai férfihoz vezetnek, a sokkos állapotban lévő amerikai nemzet pedig végül szembenéz a terror elleni háború valódi következményeivel. A Fehér Ház egyelőre nem reagált a filmre, több brit kritikus azonban bírálta a művet, szerintük a More 4 csatornát jobban érdeklik a nézettségi adatok, mint a közvéleményt érintő fontos témák bemutatása.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!