Kétszáznál is több tálibot öltek meg a NATO-vezetésű nemzetközi erők (ISAF) az elmúlt napokban Afganisztán déli részén, a hadművelet azonban az ő oldalukról is követelt áldozatokat. Tegnap egy brit katonákat szállító, Nimrod MR2-es típusú repülőgép zuhant le Kandahár közelében, tizennégy ember halálát okozva. A tragédia minden jel szerint műszaki hiba miatt következett be, ám Des Browne védelmi miniszter rögvest elutasította azokat az esettől függetlenül is mind többet elhangzó vádakat, melyek szerint a felszerelések egy részének rossz állapota miatt különösen nagy veszély leselkedik a brit katonákra Afganisztánban. London ötezer-ötszáz fegyverest állomásoztat az országban. Helyzetüket csak nehezíti, hogy értesülések szerint mind több brit állampolgárságú mozlim érkezik Irakba és Afganisztánba, hogy aztán az ellenállókhoz csatlakozva a megszállók ellen harcoljanak.
Scott Lundy, az ISAF szóvivője közben közölte, hogy Kandahár tartományban, Pandzsvaji körzetében a nemzetközi biztonsági erőben szolgálatot teljesítő kanadai katonák az afgán hadsereg és a rendőrség alakulataival karöltve megkezdték a tálib ellenállási gócok felszámolását. A Medusa (Medúza) fedőnevet viselő offenzíva az eddigi legnagyobb méretű hadművelet azóta, hogy július 31-én a NATO átvette az amerikai vezetésű haderőtől a parancsnokságot az ázsiai ország déli részén, ahol még mindig viszonylag erősen tartják magukat az Afganisztánt egykor uraló tálibok.
Fogás. Elfogták az al-Kaida terrorhálózat iraki részlegének második számú vezetőjét az arab ország biztonsági szervei – derült ki tegnap. Hámed Dzsuma Fárisz asz-Szuaidit még június közepén Baakúba környékén tartóztatták le.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat