Törpék tánca

Behunytam a szemem, és már-már kerülgetett az álom, amikor furcsa neszre riadtam fel. Kinyílt a szobám ajtaja, és osonó léptekkel egymás után surrantak be a kései vendégek. Felkönyököltem, hogy szemügyre vegyem a társaságot. Megdöbbenve láttam, hogy valamennyien mesefigurák voltak. Megérkezett tarisznyájával az elnyűtt bot végén a szegénylegény. Illedelmesen kalapot emelt.
A heverő kispárnákkal telezsúfolt sarkában üldögélt egymás mellett kéz a kézben Piroska és a farkas. Mellettük a mesebeli nagyanyó békésen kötögetve. Mindhárman szemlátomást a legjobb barátságban voltak egymással. Azt hallottam valakitől, hogy Piroska hordta reggelente a tőgymeleg kecsketejet a farkasnak, aki bentkosztos volt Piroskáéknál. A nagymama főzött a családnak.
A szoba sarkában láttam Kacor királyt kevélyen. Ludas Matyi szerényen a sarokba húzódott, Csipkerózsika a szőnyegen ült kissé álmosan és olykor ásítozva. Hófehérke meg a törpékkel cseverészett.
A gonosz mostoha és a többiek kint maradtak.
„Hallom, hogy meséket szokott írni!” – szólalt meg elsőnek a szegénylegény, leakasztva botjáról a tarisznyáját. Rebegve vallottam be, hogy bizony néha szoktam. „Szeretem a meséket” – dadogtam, és eszembe jutott, olvastam egyszer arról, hogy valaki megkérdezte Pistikét, hol tartja a meséit. Azt válaszolta, hogy éjszakánként a takarója alatt őrzi őket.
De ennyi sok mese hogyan férne el a takaró alatt? És mit akarnak most tőlem ezek a kedves figurák? Én azt hallottam, hogy a mai gyerekek már nem hisznek a mesékben. Igaz lenne? No és az idősebbek? Azok meg a mesék világában élnek. És hogy nagyon jól megy ma a mesélőknek.
A mesebeli szegénylegény panaszkodott.
Arról beszélt, hogy régen csak a hétfejű sárkánnyal kellett megküzdenie, levágni mind a hét fejét, hogy kiérdemelje a mesebéli királylány kezét, de mára kiderült, hogy tíz feje van a sárkánynak. Ki győzi? Megszaporodott a tennivaló. És a végén az is kiderül, hogy már nincs is királylány.
„Csak politikusok vannak meg pártvezérek, nem érdeklik őket a királyok meg a sárkányok se” – hajtotta le a fejét. Ludas Matyi is állás nélkül maradt, Döbröginek most más húzza el a nótáját. Eltűntek azok a régi jó gazdák, a mezőgazdaság erős, és biztosak talpkövei, alapjai.
Végigpásztázom tekintetemmel a vendégeimet, keresem közöttük a vasorrú bábát, róla sokat mesélt nekem valaha a nagyapa, amikor lefekvés után mellé húzódtam. A vasorrú bába nem boszorkány, hanem erdő sűrűjében élő igen jóindulatú öregasszony, aki vacsorát adott a világgá ment szegénylegényeknek. Görbe orra volt, meggörnyedve járt és heherészett. De mindenkit jó tanáccsal látott el.
Csipkerózsikát figyeltem, s arra gondoltam, hogy kár volt felébreszteni. De hol a gonosz mostoha? Mintha hallanám az éjszaka csendjében gúnyos kacagását. Vagy csak képzelődöm? Olyan különös ez az éjszaka, és csak nem akar megvirradni!
Vagy talán derengés az, ami vörösre festi az ablakot?
Kint újabb neszezés, talán be akar még valaki jönni?
A törpék egyenként felállnak, és nagy zajjal távoznak a szobámból. Elsőként Vidor megy el, őt Kuka követi. A többiek is szedelőzködnek, új nap közeledik. Talán ezért jöttek? Valami fontosra akartak figyelmeztetni? De mi történt?
Kiáltások az éjszakában, újabb dübörgés. Hangosabb, mint az előző volt. Szinte beleremeg a világ. Aztán rájövök a nyomasztó álom jelentésére.
Megváltozott a világ! Kintről nem a magyar gazdaság diadalmas dübörgését hallom én most, nem a lakosság jólétéről van szó, a gondtalan életről, az ország felvirágoztatásáról. Más történt. A hét törpe járja kint vad táncát. Összeszorul a torkom, és hirtelen mindent megértek.
Úristen! Sikoltani kellene.
Elérkezett a törpék világa?!