Folytatódik a nyomozás az őcsényi modellrepülőgép-baleset ügyében. A két halálos áldozat hozzátartozói jogi képviselőjük útján panaszt nyújtottak be a szekszárdi városi ügyészség nyomozást megszüntető határozata ellen. A döntést a Tolna Megyei Főügyészség hatályon kívül helyezte, és elrendelte a vizsgálat folytatását a német modellezővel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt – közölte lapunkkal Magyar Pál megyei főügyész. Miként megírtuk, május 13-án az őcsényi nemzetközi bemutatón a német versenyző gépe irányíthatatlanná vált, és a nézők közé csapódott. A versenytéren életét vesztette egy szekszárdi házaspár. A balesetnek szemtanúi voltak az áldozatok gyermekei. A korábbi határozatot megváltoztató vádhatóság szerint az ügy megnyugtató lezárása előtt szükség van még további tanúk meghallgatására és újabb szakértők bevonására az eljárásba. Az eddig keletkezett aktákból az sem derült ki egyértelműen, hogy a verseny rendezői milyen engedélyek alapján szervezték az eseményt. A frekvenciazavarra utaló szakértői véleményt egy olyan vizsgáló készítette, aki maga is hangoztatta, hogy a szóban forgó kérdéskör nem a szakterülete.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
