Tüntetők fogadták Tony Blairt

Hírösszefoglaló
2006. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éles hangon tiltakozók fogadták Tony Blair brit miniszterelnököt közel-keleti útja hétfői állomásán, Bejrútban. Őt és küldöttségét a fővárost lezáró biztonsági alakulatok gyűrűje védte az összegyűlt több száz fős tömeg haragja elől. A protestálók transzparenseiken háborús bűnökkel vádolták Tony Blairt az ezernél is több civil halálos áldozatot követelő izraeli offenzívában játszott csendestársi szerepe miatt. A helyi napilapok és folyóiratok a látogatást egyöntetűen elítélő főcímekkel jelentek meg. Libanon első számú síita vezetője, Mohamed Husszein Fadlallah ajatollah azt követelte, nyilvánítsák nem kívánatos személynek a brit kormányfőt.
Blair a kollégájával, Fuád Szinjóra libanoni miniszterelnökkel folytatott tárgyalásainak célja egy olyan terv kidolgozása, amely kellő mértékben megerősítené a helyi kormányzatot ahhoz, hogy önállóan is felléphessen a Libanonban jelen lévő terroristamozgalmak ellen, és megszüntetné a Hezbollah továbbra is fennálló potenciális militáris fenyegetését.
Tony Blair kijelentette, mindenféle gyors lejáratú megállapodással szemben egy hosszú távú békét célzó megoldást részesít előnyben. A két kormányfő közös sajtótájékoztatóját tüntetők egy csoportja „Szégyen reád!” felkiáltásokkal szakította félbe.
A brit kormányfő országa Libanon újjáépítésében vállalt felelősségét egy körülbelül ötvenmillió font értékű segély ígéretével támasztotta alá. Nagy-Britannia személyi hozzájárulással nem vesz részt az ENSZ égisze alatt szerveződő békefenntartó alakulatok műveleteiben, Cipruson lévő tengerészeti bázisáról azonban logisztikai segítséget nyújt az előreláthatólag tizenötezer fős miszsziónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.