Újabb intő a kabinetnek

2006. 09. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a július 1-je óta hatályos új kormányzati törvényt az Alkotmánybíróság. A jogszabály ugyanis nem tiltja, hogy az államtitkár miniszteri rendeletet alkosson. A hiányt az év végéig kell pótolnia az Országgyűlésnek. Már a parlamenti választások után felvetődött: az MSZP–SZDSZ-es többség az alaptörvénybe ütköző módon próbálja átalakítani a kormányzati rendszert. E törekvés akkor vált egyértelművé, amikor az Országgyűlés megszavazta a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló új jogszabályt. A változás lényegi eleme volt, hogy megszűnt a korábbi közigazgatási államtitkári poszt. Az új államtitkárok beiktatásakor a köztársasági elnök emiatt arra figyelmeztetett, hogy a módosulás átpolitizálja a közigazgatást. Míg ugyanis korábban a politikai államtitkár volt a legalacsonyabb szintű pártmegbízott a minisztériumokban, az új törvény elfogadása után a politika valójában lecsúszott a főosztályvezetői szintig. Sólyom László azt mondta: ez a berendezkedés megnöveli a független alkotmányos intézmények – köztük az államfő, a legfőbb ügyész és az Alkotmánybíróság – jelentőségét.
Az alkotmányvédő testület kedden foglalt állást a július 1-je óta hatályos jogszabályról. A bírák álláspontja szerint az Országgyűlés alkotmánysértő mulasztást követett el, mert az új kormányzati törvény elfogadásakor nem rendelkezett arról, hogy az államtitkár bizonyos esetekben nem helyettesítheti a minisztert: nem alkothat helyette miniszteri rendeletet. Ez jelenleg elképzelhető.
Danks Emese kormányszóvivő azt mondta: az igazságügyi tárca dolgozik a jogalkotási hiba kijavításán. Miniszteri kinevezése előtt, a parlamenti bizottságban az alkotmányjogász Petrétei József a Fidesz képviselőinek azt válaszolta: részt vett a törvény kidolgozásában, és egyetért a rendelkezéseivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.