Meghalt a rock
Ezt nem én mondom, hanem egy Wilpert Imre nevű rebellis, Kádár-ellenálló, lánglelkű anarchista, aki a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat főszerkesztőjeként engedélyezte ÉS betiltotta volt a Kontroll Csoport nevű megalkuvó, konformista zenekar első lemezét. És amikor a gatyaváltás után már az EMI-Quint mamutcég embereként ki akarta adni, Sziámi Müller ahhoz a feltételhez kötötte, hogy eme tény legyen rajta a borítón. A popzenei zsebkönyvekből is szépen kereső fazon most a Napszabóban temeti a rock and rollt, a beatet, a rockot, mindent, Sebők szaGértővel együtt. Nemcsak a magyart, a külföldit is. Nekem csak egy kérdésem van, ami a következő kettő: W. úrelvtárs még él? És ha igen, hol él ő?
Szegény jósok
A világóra-tekerőknek, a kártyavetőknek, horoszkópkészítőknek annyi. Mintha csak az új évszázadot várták volna ki az ezotériától babonásan irtózó asztronómusok, hogy kicsinálják az asztrológusokat. Ötezer plutokrata összegyűlt Prágában, és durr, lefokozták a Plútót a Xena és más kisbolygók közé. Tán mert valamikor a Neptunusz holdja lehetett. Ki lát ezek lelkébe? A sorselemzők. Mindenesetre nem lennék a jövendőmondók helyében mai napság. A Xena és többi kisbolygó közé letaszított Plútó helyében se.
Levél a Csillagból (6.)
Egy többszörös gyilkos játszik velem. Mintha levelezési sakkjátszmában lépéseket váltanánk. Lehet, hogy le kell állnom a közléssel, mert egyre hosszabbak a levelek. Műveli magát odabenn. Odakinn miért nem volt ennyire szomjas a tudásra, a hitre? A levél még a megalomániás betűket figyelembe véve is túl hosszú, még az előzőnél is hosszabb, ezért rövidítve adom.
„Igen Tisztelt Író Úr! […] Sajnálom, de komolyan!, hogy előző levelem túl hosszúra sikeredett. S túl bibliás és – mondjuk ki – hiú is vagyok, mármint hogy én… Ön után én azért idéztem azokat a képzeteket, hogy ne szégyenkezzünk miattuk, noha beletartozunk ebbe a zsidó-keresztény világba… Hogy ne szégyenkezzünk a régebbi keresztény korban élő őseink miatt, akik tisztelettel viseltettek e képzetek iránt… Ha szabad nekem az Ön kedvenc megszólítását használnom, honjaim, még sokáig katolikusok és reformátusok lesztek, amikor már megszűntetek keresztények lenni. Nekünk, pogány magyaroknak – az vagyok és az is maradok, bár római katolikusnak kereszteltek – csak eredeti hitünk van. Ez az egység nem a spinozai szubsztancia, hanem az […] öntudat, amely a pogány magyar isteni szellemben magát ismeri fel és végtelenné válik… Hogy hiú vagyok? Hogy ne lennék az? De! Ám ez a hiúság nem a […] mindennapi élet hiúsága, hanem atavizmus! Erről jut eszembe, hogy megboldogult édesapámat mint 56-ost 1957-ben fogták le. Azután, hogy azon zsidó(k) kezére került, aki(ke)t történetesen a második világháború alatt bújtatott. Viszonzásképpen őt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) bújtatták. Ahonnét 1963-ban szabadult amnesztiával. Hány oroszt öltél meg?, kérdeztem. Köztörvényesekkel nem tárgyalok!, mondta nekem. Jómagam, aki embert öltem, természetesen gyilkos vagyok! De! Ám nem azért ítéltek életfogytiglani fegyházra, hanem azért, mert védtem magam! Ön rá tudna lőni valakire, ha az élete függne tőle? [EZ A LÉNYEG: MINDIG IDE LYUKAD KI, HOGY Ő VALÓJÁBAN ÁRTATLAN. JÓL CSAVARJA A SZÓT.] Most megjelent Kölcsön Idő című kétkötetes könyvéhez őszintén gratulálok! […] Hogy éppen ebben a Kötött Időben létezünk, ösztönöz minket a legerősebben, hogy saját mértékeink és törvényeink szerint éljünk… [MEGINT ÖNFÖLMENTÉS HOSSZAN] S így tovább! [KEDVENC KIFEJEZÉSE, MAJD A »MÓRI MÉSZÁRLÁS UTOLSÓ SZEMTANÚJA« CÍMEN KÖNYVET IS AJÁNL, ÉS A BORÍTÓRA A FOTÓT MÁR MELLÉKELI IS.] Nem igaz, hogy a jó nem győzedelmeskedhet a gonosz felett. Csak az angyaloknak is úgy kellene szerveződniük, mint a maffiának. Kurt Vonnegut [FITOGTATJA OLVASOTTSÁGÁT, DE A JR. – IFJABB – ELMARADT A NÉV VÉGÉRŐL]… Végül, de nem utolsósorban, sőt! – különös tekintettel a Kötött Időre […] Ön lép!… Addig is jó egészséget kívánva! Maradva, aki vagyok!
A legmélyebb tisztelettel, Bene László
P. S.: A múlt hónap derekatájt a szegedi regionális tévéhíradóban hallottam, meghalt Halász Miklós újságíró. Ő volt az első a Magyar Nemzetben, aki meginterjúvolt… 1997-ben. Ő mondta, hogy kíváncsian fog figyelni, hogy az ítéletem végén is örömmel és szívesen, sőt vidoran viselem a Csillagot, ahogy illik! Erre elhunyt nekem! Nyugodjék békében!”
Nem vagy már gyerek, ha…
Elalszol, és a többiek azt hiszik, meghaltál. Már megy az élet szex nélkül is, de szemüveg nélkül nem. A kocsid összetörése után iránytűt vásárolsz. Büszke vagy a fűnyíródra, de már gazosodik a kerted. Megpróbálod behúzni a pocakod önmagad előtt is, de már nem megy. Már be sem akarod húzni a pocakod. Fele olyan idős nőneművel van randid, mint te, de az már nem törvénybe ütköző. Aztán elfelejtesz elmenni rá. Egy nagyszálló liftjében a kedvenc számaid vonós átiratai mennek, és te énekled őket. Folyton a benzin-kenyér-villanyáram-gáz-tej stb. áráról beszélsz. (És igazad van.) A karod túl rövid ahhoz, hogy ezt az újságot elolvasd. Más emberek műtétei érdekelni kezdenek. Amikor betegen is inkább bemész dolgozni. A kávé lesz a legfontosabb dolog az életedben. A szomszédaid kölcsönveszik a szerszámaidat, és elfelejted visszakérni őket. Tízkor valaki felhív, és azt kérdezi: Csak nem ébresztettelek fel? Aszalt szilvával álmodsz. Válaszod mindenre: Azért, mert én azt mondtam! Fizeted a tévédíjat, ha már nem kell, és nem fizeted, ha a szocik újra bevezetik. A nyakkendőd vége már meg sem közelíti a nadrágod övét. Miféle öv? Kérdezed, és kifeszíted a nadrágtartód. Zutty. Nem emlékszel, hogy berúgtál. Nem emlékszel, hogy mikor rúgtál be utoljára. Nem emlékszel a tévében a tegnap esti …ra-re. Az orrodban-füledben több szőr van, mint a fejeden. Jó fűről beszélsz, és valakinek a pázsitjára gondolsz. Kedvenc műsorod az időjárás-jelentés. Őszinte szenvedélylyel vitatkozol a kormány nyugdíjat érintő terveiről.
Piás vagy, ha…
Az orvosod nem talál vért az alkoholodban. Nekem nincsenek vivási porobemblémáim!, mondogatod. Két kéz és csak egy száj, ezt hívom én ivási problémának! A fejed túl gyakran vered a vécéülőkébe. A négy legalapvetőbb táplálék: koffein, nikotin, alkohol és valami jó csípős. Amikor vért adni mész, és azt kérdezik: Hány százalékos? Józan vagy, és az emberek megkérdezik, mi bajod. Egész éjjel támasztod a falat, hogy le ne dőljön. Jónapestét, biztossúrrr! Nem vagyok folyás alatt! A szokásos duplát tisztán?, kérdik tőled. Ha karodon, mellkasodon, lábadon kék-zöld foltokat látsz, de nem tudod, mitől keletkezhettek. (A hátadon lévőket nem is látod.) Ha egy idegen boltban is megszimmantod, holt tartják a piákat. Tudod: a legjobb reggeli a sör. Esetleg egy kis uborkalé. A kedvenc kocsmádban emelkednek az árak, mert egy ideig nem jártál be. Gyakran vizelsz a szabadban. Amikor fölébredsz, és attól félsz, hogy bekrepálsz, és fél órával később már azon aggódsz, hogy nem. Úgy alszol el, hogy a nadrágba ereszted. Hányni mész a klotyóra, de a sörödet magaddal viszed. A detoxban már a keresztneveden szólítanak. Azzal kezded a napot, hogy megiszod a néhány otthagyott felest. A szemed színét úgy írják le a hivatalos iratok, mint „véres”-t. Szakállat növesztesz, hogy a sör ne folyjon le az álladon. Legurulsz a lépcsőn, de az a pofa gin a szádban marad. Az élettelen tárgyakkal szemben is elveszíted a vitát. Maximum pártvezető vagy miniszterelnök lehetsz egy országban. Fölesel a padlóról. Reggel arra ébredsz, hogy a folyékony tisztítószerek (is) eltűntek. Öt sörben annyi kalória van, mint egy sült kolbászban. Minek folyton zabálni? A Névtelen Alkoholisták gyűlésén így kezded: Jó napot, a nevem… Hú… Azért iszol, hogy megszabadulj a másnaposságtól.
Szegény Mária nővér
Maria Pia nővér azt állítja: Hollywood az Egyesült Államok Babilonja. Ezért kell itt lennünk, ha egy ember imádkozni akar.
Ezt olvastam a New York Timesban.
Két sarokra a kolostorától, a Hollywood sugárút elektromos izzása, benne drogosok, csavargók, menekültek, hajléktalanok, koldusok, szexrabszolgák, stricik.
Őértük is imádkozik a nővér. Ötvenhat éve az Angyalok kolostorában. Itt nem főznek, nem osztanak levest, itt imádkoznak. Akik nem elég fiatalok, hogy ellássák a huszonegy apácát, azokat elküldik. Az átlagos életkor itt hetven. Negyven éve száznyolcvanezer apáca volt az Egyesült Államokban, ma ötvenezer. Más vallások sem mutatnak jobb számokat. Fiatalon Maria nővér operaénekes szeretett volna lenni.
Materialista világ ez, mondja Maria nővér, aki hetvenhárom éves, és tizenhét évesen csatlakozott a rendhez. Túlságosan is az.
Akkor volt novícius, amikor a rock and roll született. Hallottam Alex Presleyről, mondja. De nem ismerem a zenéjét.
A költözés hátrányai
Mostanában azzal is töltöm az időmet, hogy néhanap, ha rávisz a lélek, különböző szervezeteknek, melyeknek tagja vagyok, némely lapnak, ahová írok, megadom az új címemet, telefonomat. Néhány ismerősnek, barátnak is.
A múltkor a régi címemen keresett egy hölgy az Ulpius-ház Kiadótól. Akik most adták ki újra Fehér Béla remekét, a tündéri próza stílusban megírt és először 1990-ben megjelent Zöldvendéglőt. Várom azóta is, hogy hívjon a hölgy. Merthogy bookmaker vagyok, vagyis könyvcsinyáló. Hívjon csak nyugodtan. Egy lány már megtalálta az emilemet. Regényt akar írni. Szótárformában.
Mondatosok
Hogy elkerüld az ismétlést, háromszor írj le mindent. Ha rögtön sikered van, palástold jól megdöbbenésedet. Az emberek szeretik a kritikát, hízelegj hát. A vendégszeretet a vendéget otthonossá teszi, pedig már mennie kéne. A bébiszitter egy tini, aki felnőtt módra viselkedik a gyerekekkel, míg a felnőttek tini módjára viselkednek valahol. Nem baj, ha üres a fejed, csak csavard le a hangod. Az aggódás több embert ölt meg, mint a munka, mert mindig többen aggódnak, mint dolgoznak. A középkorúság az, amikor a széles látókör és a szűk csípő helyet cserél. Ha segítesz egy bajban lévő rokonnak, nem felejti el sose. A legtöbb ember megérdemli a másikat. A horkolók alszanak el először. Ha hátulról rúgnak beléd, azt jelenti, te vagy elől. Bezony.

77 éves lenne Cserháti Zsuzsa – fia elárulta, miért nem jár a sírhoz