Veszélybe kerülhet a magyar borászat

Munkatársunktól
2006. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óriási veszélyt jelenthet a magyar borászatra az Európai Unió most kidolgozás alatt álló borreformjavaslata – állítja négy borászati szakember, akik véleményüket nyílt levélben is megfogalmazták, és eljuttatták a köztársasági elnöknek, a kormányfőnek, az Országgyűlés elnökének, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek. A levelet Varga Péter, a Varga Pincészet ügyvezetője, Tavaszi József, a Balaton Agrár Zrt. elnöke, Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője, valamint Májer János, az FVM Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója írta alá. A szakemberek elismerik, hogy az uniós borágazat szabályozása és támogatási rendszere megérett a reformra, azt azonban – véleményük szerint – átgondoltan, igazságosan kell kidolgozni és végrehajtani. Úgy, hogy a magyar érdekek ne csorbuljanak, egyúttal pedig az európai bor versenyképessége növekedjen.
– A tervezett uniós változásokkal az a legalapvetőbb baj, hogy azok nem nevezhetők reformnak – nyilatkozta lapunknak Varga Péter. – Olyan módosításokra kerülne sor, amelyek a versenyképesség ellen hatnak, miközben az uniós termékek egyre nagyobb teret veszítenek a tengerentúli borokkal szemben. Az unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, Mariann Fischer Boel vezetésével kialakított brüsszeli munkaanyag legnagyobb problémája, hogy keverednek benne a piacvédő és a versenyképességet növelő javaslatok. Ráadásul olyan módon – s ennek látszólag az előterjesztők sincsenek tudatában –, hogy egymást gyengíthetik majd a tervezett uniós intézkedések.
Varga Péter többek között kiemelte: hátrányos volna számunkra, ha korlátozás alá esne az az eljárás, amikor a borok alkoholtartalmát mustsűrítménnyel javítják, a répacukor alkalmazását pedig megtiltanák. Vannak ugyanis olyan fajtáink, amelyek minden évben igénylik az alkoholtartalom javítását, négy-ötévente pedig előfordulnak olyan évjáratok, amikor a teljes termelt mennyiség 70-80 százalékánál szükség van ezekre az eljárásokra. Ez a javaslat tehát veszélybe sodorná a jelenlegi szőlőültetvényeinknek a felét, köztük olyan fajtákat, mint a tokaji furmint, a hárslevelű, a soproni kékfrankos, az olaszrizling, a portugieser vagy a teljes muskotálycsalád.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.