Megszerezte az Index a kormányfő 2005. augusztus 19-én kelt „bizalmas” tájékoztató anyagát, amely az államfő kérésére készült. Az internetes újság a Köztársasági Elnöki Hivataltól kapta meg a dokumentumot, miután a Miniszterelnöki Hivatal azt nem volt hajlandó átadni. Sólyom László előzetesen a nyilvánosság előtt fejezte ki várakozását, hogy a valós gazdasági helyzetet kívánja megtudni a miniszterelnöktől, nem azt, amit „kommunikálni szoktak”. A Gyurcsány által szignált anyagban is a nyilvánosságnak sulykolt 3,6 százalékos költségvetési hiány szerepelt. (Év végén 6,1 százalékos volt hiány.) A „helyzetleírásból” az is kitűnik, hogy a miniszterelnök Sólyom előtt is a tőle megszokott verbalizmusával próbálta kimagyarázni az állampapírok hozamának folyamatos csökkenését. Nem avatta be anyaga címzettjét a forintgyengülés elkerülhetetlenségébe. Az Index megállapította: az államfő a legkülönfélébb irányzathoz tartozó gazdasági elemzők révén kellően ismerhette a gyurcsányi fényezésekkel szembeni valóságot. Az orgánum fölvetette, hogy a köztársasági elnök miért nem figyelmeztette tavasszal hangsúlyosabban a társadalmat. Válaszként lapunk idén augusztusban megjelent Sólyom-interjúját idézte az Index. Ebben az interjúalany arról szólt, el kívánta kerülni a parlamenti választások előtti korteskedés látszatát. De azt is említette: utólag úgy látja, meg kellett volna ismételnie újévi beszédének azt az üzenetét, miszerint a kampánynak a gazdasági nehézségekhez való viszonyulásról kell szólnia.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó