A szokottnál is simábban

Munkatársunktól
2006. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rangadónak ígérkezett az előzetes várakozások alapján a férfi kézilabda NB I alapszakaszának tegnapi Dunaferr–MKB Veszprém mérkőzése, bár e minősítéssel óvatosan kellett bánnunk, hiszen az újvárosiak idén ősszel eddig egy igazán komoly meccset vívtak, és akkor tízgólos vereséget szenvedtek Szegeden. További négy találkozójukat ellenben simán nyerték – miként a veszprémiek is mind a hatot –, és az is biztosnak tűnt, hogy saját csarnokukban nem adják könynyen magukat. Nem is tették, hiszen 5-2-re és 6-3-ra is vezettek, fiatal játékosaik ekkor szétzilálták a vendégek védekezését. Ám a kézilabdában egyre kevésbé a húszéveseké a világ, ezt a 35 esztendős Carlos Perez is fényesen bizonyította, mert az első félidőben hét akciógólt vágott, döntően neki köszönhetően fordított már szünetre 19-16-ra a Veszprém. A lendületes és színvonalas meccsbe még olyan különlegesség is belefért, hogy fél percen belül mindkét Iváncsik fivér gólt szerzett – Gergő természetesen ide, majd Tamás oda –, szintén egyedi pillanat volt, amikor a veszprémiek időkérésénél a horvát mester, Zdravko Zovko annyi év után végre magyarul osztogatta utasításait.
A második harminc percben nem a Dunaferr közelítette meg a címvédőt, hanem Lazarov Perezt, az egyik extraklasszis átlövő a másikat – mármint eredményességben –, és a két nagyágyú gyorsan el is döntötte az összecsapás sorsát. Az újvárosiak ugyan Szathmári bravúrjaira építve egyszer még visszakapaszkodtak 23-17-ről 23-19-re, de annál feljebb már nem, sőt a Veszprém a szokásosnál is biztosabb, 36-30-as diadalt aratott.
A másik tegnapi találkozón: Szeged-Komló 34-16.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.