A tüntetőket fenyegeti az NBH

Munkatársunktól
2006. 10. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megdöbbentő közleményt adott ki a Nemzetbiztonsági Hivatal. A dokumentum békés tüntetőket fenyeget azzal, hogy különböző államellenes cselekményekért börtönbe kerülhetnek. A közlemény úgy fogalmaz: „Az elmúlt hetekben történt demonstrációk – tekintet nélkül azok jogszerű voltára – jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy azokat szélsőséges személyek vagy csoportok jogellenes cselekmények” – akár államellenes cselekmények – elkövetésére használják fel. „Ezáltal a békés és törvényes demonstráció tömegzavargássá alakulhat át, melyben a résztvevők – tekintet nélkül eredeti szándékukra – akár puszta jelenlétük miatt is bűncselekmények elkövetőjévé válhatnak. A bírói gyakorlat szerint aki jelen van egy bűncselekmény elkövetésénél, és jelenléte szándékerősítő hatással lehet a bűncselekmény elkövetőjére, pszichikai bűnsegédként maga is a bűncselekmény elkövetőjévé válik. Ezért a tömegzavargásokban való passzív részvétel is elkövetési magatartásnak minősül.”
A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet elnöke, Dénes Balázs elmondta: a közlemény „akár fenyegetésként is értelmezhető”. Szerinte nincs olyan bíróság ma Magyarországon, amely békés tüntetőket csak azért, mert vannak, akik nem békés szándékkal demonstrálnak, rendkívül súlyos államellenes bűncselekményekkel kapcsolatban perbe fogna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.