Ársokkot hozhat a következő esztendő

Veszélybe került a liberalizált villamosenergia-piac – állítja a Magyar Villamos Művek (MVM) csoporthoz tartozó MVM Villamosenergia Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. Mártha Imre lapunknak elmondta: komoly ársokkot okozhat a hosszú távú szerződések körüli bizonytalanság és a termelői kapacitások szűkülése.

Erdősi Csaba
2006. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elméletileg minden versenynek az árak mérséklődéséhez kellene vezetnie. A 2003. január elseje óta több lépcsőben liberalizált magyar árampiac állapota azonban kételyeket ébreszt a tekintetben, vajon követi-e az elméletet a gyakorlat. Az elmúlt két évben a határidős és az azonnali árampiacon is harminc százalékot meghaladó áremelkedéssel szembesültek a fogyasztók, emiatt a közüzemi árak – néhány fogyasztói típusnál – már most is kedvezőbbek, mint amilyeneket a verseny alakított ki. Mivel a hazai jogszabályok meglehetősen nagy szabadságot adnak – elsősorban a nagyfogyasztóknak – arra, hogy ide-oda váltsanak a hatósági áron működő közüzem és a versenypiac között, már az idén jelentős számú versenypiaci fogyasztó léphet vissza a közüzembe, vagyis a hazai fogyasztás negyven százalékát kitevő piac részaránya a várt növekedés helyett zsugorodhat.
Több körülmény együttes hatására tartunk most itt – vázolta a helyzetet Mártha Imre. A közüzemi áram-nagykereskedelemmel foglalkozó MVM Villamosenergia Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója szerint az áremelkedés mellett komoly bizonytalanságot kelt, hogy a folyamatban lévő uniós versenypolitikai vizsgálatok hátterében komoly nyomás nehezedik az MVM-re a hosszú távú áramvásárlási szerződések miatt, holott ezek az áramellátás és az árszínvonal stabilitását szolgálják. Félő, hogy a szerződések felbontása vagy módosítása jövőre óriási ársokkot idéz elő, és ezt az idő múlásával a piac egyre kevésbé tudja majd mérsékelni külföldről behozott olcsó árammal.
– A régióban egy sor erőművet zárnak be az idei év végén vagy jövőre. Atomerőművekről, illetve széntüzelésű egységekről van szó Szlovákiában, Csehországban és Bulgáriában. Ezek leállása után megszűnik a régióban az elmúlt évek alacsony árait előidéző kapacitásfelesleg – mondja a szakember.
Az erőművi helyzet Magyarországon sem sokkal jobb, mint a környező országokban. Az elmúlt évtizedben nem épült új, jól szabályozható erőmű, egyedüli jelentősebb beruházásnak csak a Mátrai Erőmű kapacitásbővítése nevezhető. Egyéb beruházók a megújuló energiahordozókra alapozták sikerüket, de mivel ezek az erőművek másfél-kétszer olyan drágán termelik az áramot, mint a nagyok, az olcsó energiát kereső piac igényeit aligha elégíthetik ki. Mártha szerint igen fontos az államigazgatás és az MVM konstruktív együttműködése is az EU jelenlegi vizsgálata során annak érdekében, hogy a küszöbön álló árampiaci modellváltás eredményeként a fenti negatív hatások mérséklődjenek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.