A hazugság politikájáról mondtak vasárnap véleményt a választópolgárok – ezt Navracsics Tibor frakcióvezető nyilatkozta lapunknak, pár perccel este tíz óra előtt. Hozzátette: meggyőződése, hogy az emberek a Fidesz őszinte és egyenes beszédét honorálták egyúttal. Kérdésünkre a frakcióvezető közölte, a választási eredményre adott első szocialista és szabad demokrata reakciókat nem tartja véglegesnek, mint mondta, meg kell várni, amíg ott is lehiggadnak az indulatok. Navracsics felvetésünkre egyértelművé tette, azt tartaná szerencsésnek, ha még e héten frakcióvezetői, esetleg pártelnöki szinten egyeztetések kezdődnének a parlamenti pártok között a szakértői kormány ügyében. Emlékezetes, Orbán Viktor Fidesz-elnök nemrégiben bejelentette, a mostani helyzetre egy korlátozott mandátummal rendelkező szakértői kormány létrehozása jelenthetne megoldást.
Csalódott az MSZP
Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke a fővárosi eredményeket értékelte a szavazatok kétharmados feldolgozottságánál. A szocialista politikus nem nevezte örömtelinek az eredményeket, személy szerint jobb eredményre számított. Kifejtette: a párt budapesti politikai céljait, így Demszky főpolgármesterségét és szolid többséget a közgyűlésben sikerült megszerezniük. A fővárosi elnök szerint a 2002-es győzelemhez képest történt visszarendeződés, akkor váratlanul nyertek kerületeket, ugyanakkor bizakodásának adott hangot, hogy az MSZP-nek tizenöt kerületben sikerül megőriznie a polgármesterséget. Molnár úgy vélte, a választás fő tanulsága Budapestre nézve az, hogy az emberek kevésbé a személyes teljesítmény, inkább a politikai preferencia alapján szavaztak.
Kuncze: nem vesztett a párt
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nem értett egyet azzal tegnap éjjel a párt kampányközpontjában, a liberális sátorban, hogy az önkormányzati választások nagy vesztese az SZDSZ lenne. Mint kifejtette, Demszky Gábor meg tudta tartani Budapest főpolgármesteri pozícióját, és ez nem erre utal. Kuncze elismerte ugyanakkor, hogy olyan városokban, ahol tizenhat éve SZDSZ-es polgármester működött, most vereséget szenvedtek. Véleménye szerint azonban ez nem azért következett be, mert az említett városvezetők rosszul végezték volna a munkájukat, hanem a kormány népszerűtlen intézkedéseinek köszönhető, amelyeket nem lehetett a helyi voksolás utánra halasztani. Az SZDSZ elnöke szerint a megszorításokat következetesen végig kell vinni, szerinte ez akkor is így lenne, ha a Fidesz kormányozna most. Kérdésünkre, miszerint a megszorítások köthetők-e egy emberhez, azt válaszolta: ezek olyan személyhez köthetők, aki következetesen felvállalja az intézkedéseket; Gyurcsány Ferenc egy ilyen személy. Arra a kérdésünkre, hogy csak Gyurcsány Ferenc ilyen személy, megismételte: „Gyurcsány Ferenc egy ilyen személy”.
Két fiatalt fizikailag inzultáltak az SZDSZ kampányközpontjánál tegnap éjjel. A fiatalemberek a Hír TV tudósítójának elmondták: tetszésüket fejezték ki, amikor egy SZDSZ-es jelölt alulmaradt kihívójával szemben, erre ismeretlenek leütötték őket. A helyszínt biztosító magáncég biztonsági emberei körülállták őket, majd rendőrt hívtak, akik igazoltatták őket, majd elküldték őket a helyszínről.
Tarlós: így is jelentős a siker
A végeredménytől függetlenül nagyon nagy sikernek tartom a főpolgármester-választás eredményét – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és számos civil szervezet által támogatott független főpolgármester-jelölt az eredmények 83 százalékos feldolgozottságánál, amikor is 2,3 százalék volt a különbség Demszky Gábor jelenlegi főpolgármester javára. Hozzátette: a siker különösen annak fényében jelentős, hogy négy évvel ezelőtt az MSZP külön jelöltet állított, az MDF pedig a Fidesszel indult közösen.
– Most Demszky Gábor nemtelen eszközökkel küzdött ellenem, így bár az eredményt elfogadom, gratulálni nem fogok neki. Meg kell említenem, hogy Katona Kálmán, az MDF jelöltje a kampány során egyetlen rossz szót nem mondott a jelenlegi városvezetésről, miközben személyemet folyamatosan támadta. A Fővárosi Közgyűlés összetétele is, alakuljon bárhogyan, az már most látszik, hogy én Budapest második vezető politikusa lehetek, és ha felkérnek rá, örömmel elvállalom a Fidesz-frakció vezetését. Lapzártánkkor Tarlós István kampányközpontja mellett, a Köztársaság téren felállított sátorban több százan követték a kivetítőkön a választási eredmények alakulását, és a független főpolgármester-jelölt kampánystábja, Pesty László kampányfőnök és Szűcs Somlyó Mária ugyancsak sikeresnek nevezte az elmúlt egy hónapos választási küzdelmet.
Katona közgyűlési tervei
– Nem tagadom, jobb eredményre számítottam – fogalmazott Katona Kálmán (amikor 5,9 százalékon volt). Az MDF főpolgármester-jejöltje szerint az utóbbi két hét eseményei miatt nem ment át az MDF üzenete, programja, csak a két nagy pártról szólt minden az utóbbi időszakban. Katona programok menti együttműködést elképzehetőnek tartott a Fidesszel, szavai szerint nem az a kérdés, hogy Demszky Gábor, vagy Tarlós István-e a főpolgármester, hanem, hogy jobboldali többség legyen a főváros közgyűlésében. Demszky Gábor lapzártánkig nem értékelte a választás eredményét.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
