Ha van méltóságunk, egyenes gerincünk – ami nem pártpolitikai hovatartozás kérdése –, a magyar választóknak egyet kell mondaniuk: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell. Ezt Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Debrecen polgármestere mondta a Szövetség tegnapi Kossuth téri nagygyűlésén tízezres tömeg előtt. A politikus, utalva arra, hogy a baloldalon egész bizonyosan nagyon sok rendes ember van, úgy fogalmazott: „szeretnénk a baloldali magyarokkal is egy nyugodt és békés hazában együtt élni”. Hozzátette ugyanakkor, az ország első embere egész egyszerűen kiírta magát a demokráciából. Kósa szerint Gyurcsány Ferenc nemes egyszerűséggel szembeköpött mindnyájunkat, bal- és jobboldaliakat egyaránt, ezért távoznia kell. Egy hasonlattal érzékeltette a kormányfő távozásának szükségességét: „Ez olyan, mint amikor egy esküvőn, ahol mindig mindenki számára az ifjú ara a legszebb, valaki az egyik családból feláll, és minősíthetetlen stílusban pocskondiázni kezdi a menyaszszonyt. Erre mindkét család egyhangúlag azt mondja a gyalázkodónak: »kifele! «”. A politikus úgy vélte, a miniszterelnök nem pusztán beteges hazudozó, hanem végtelenül cinikus is, hiszen krokodilkönnyeket morzsolva, látszólag megkövette a nemzetet, valójában azonban folytatja hazugságait. Kósa meggyőződése szerint az MSZP nemcsak nem tudja, hogyan vezesse ki az országot a válságból, de már esélye sincs megtalálni az utat, hiszen senki nem hiszi el neki, ha véletlenül igazat mond.
Kijelentette: miközben már az első Gyurcsány-csomagba is majdnem belerokkantak az emberek, a második, csaknem 1000 milliárdos csomagot nem fogják túlélni a családok, és akkor „éppúgy az utcán lesznek általános sztrájkok formájában az emberek”. Hozzátette: akkor azonban nem a morális okok miatt vonulnak az utcára a kirúgott pedagógusok, az ellehetetlenített orvosok, a rendőrök, a tűzoltók, a kiebrudalt vasutasok és a tandíjat fizetni nem tudó diákok. – Mindenki ott lesz, és akkor Gyurcsány Ferenc már nem fogja tudni vezetni az országot. Csakhogy ez nekünk plusz 1000 milliárd forintunkba fog kerülni – vetítette előre, hozzátéve: Magyarországnak nem ennyit, egy forintot sem ér Gyurcsány Ferenc.
A politikusok felelősségét taglalva Kósa kiemelte: ha nem sikerül megegyezésre jutniuk, akkor később, amikor az ország már végleg padlóra került, nem fog számítani, hogy volt, aki kicsit jobbat akart, és volt, aki gonoszkodott. Szerinte ha ez a felismerés nem lesz úrrá a politikai eliten, meglehet, hogy az emberek a teljes politikai garnitúráról állítanak majd ki bizonyítványt. A kivezető úthoz az első lépésként Gyurcsány távozását említette, majd azt, hogy a parlamenti pártok képesek legyenek megteremteni azt a konszenzust, amellyel „újra lehet gonbolni a köztársaság ruháját”.
A Fidesz mai nagygyűlésén Szájer József európai parlamenti képviselő mond majd beszédet, a pénteki rendezvény főszónoka Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök. lesz.

Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó