Két hazai alternatív betegszállító szervezet vezetőjét emberölés kísérletének előkészülete miatt hallgatták ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon, mert a feltételezések szerint meg akarták öletni Takács Zoltánt, az Országos Mentőszolgálat nemrég lemondott főigazgatóját. A HavariaPress úgy értesült, hogy a háttérben szakmai vita állhat. A Magyar Televízió tegnap esti, Kékfény című műsorában riporteri kérdésre Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs vezetője megerősítette a kihallgatások tényét, de a nyomozás érdekeire hivatkozva részleteket nem árult el. A bűnügyi magazinban Győrffy Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta: kevés az információja az ügyről. Tudomása szerint a főigazgató a hivatali ideje alatt mindig az egyébként nehéz helyzetben levő OMSZ célkitűzéseit képviselte, de ez óhatatlanul sérthette más betegszállító szervezetek érdekeit.
Két éve már az is meglepetést keltett, hogy Takács Zoltánt nevezték ki az OMSZ főigazgatójának. Az állami megbízatás átvételekor ugyanis résztulajdonosa volt az OMSZ piaci versenytársának tekinthető Főnix magán- mentőszolgálatnak. Takács augusztusban rendkívüli felmondással távozott az állami mentőszervezet éléről, mert nem értett egyet azzal, hogy Molnár Lajos egészségügyi miniszter drasztikus létszámleépítést tervezett, és hogy átadta volna a betegszállítást különböző magánvállalkozásoknak. A miniszter akkor értetlenségének adott hangot. Szerinte ugyanis ő pontosan azokat az intézkedéseket jelentette be, amelyekre korábban a főigazgató tett javaslatot. Takács Zoltán tavasz óta testőrrel és páncélozott autóval jár.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
