Csökkenésselszámol a Richter

2006. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négymilliárd forintos eredménycsökkentést is okozhat 2007-ben a Richter Gedeon Nyrt.-nek a gyógyszerpiacot érintő új törvényjavaslat-csomag.
A Richter közleményben hívja fel a piac szereplőit, hogy e mellett számolni kell a nyár elején elfogadott intézkedések – Új egyensúly- program, továbbá támogatás fixesítések – 2007. évre vonatkozó hatásaival is. Ez utóbbiakkal együtt a társaság eredménykiesése elérheti az 5-6 milliárd forintot is – nyilatkozta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója. A kormány javaslata szerint a gyógyszergyártóknak jövőre a termékeikre kapott társadalombiztosítási támogatás összegének bizonyos százalékát – amit várhatóan tíz és húsz százalék között határoznak majd meg – kellene befizetniük a gyógyszerkasszába. Ha ez sem elegendő a kassza túllépésének finanszírozására, úgy további, forgalomarányos befizetésre is kell számítaniuk a gyártóknak.
A korábbi intézkedések közül a négyszázalékos szolidaritási adó bevezetése, a természetbeni juttatások személyi jövedelemadó-kulcsának 44-ről 54 százalékra emelése, a fix összegű egészségügyi hozzájárulás megtartása érintik a Richtert, továbbá az energiaárak emelése tovább csökkentheti a társaság eredményeit. A 2006 júliusától érvényes új támogatás fixesítések miatt a gyógyszergyár több készítményének az árát csökkentette, ami szintén eredménycsökkenést okoz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.