Úgy tűnik, bekövetkezett, amire mindenki számított, és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) elszánta magát kitermelése visszafogására. A szervezethez tartozó Venezuela olajminisztere arról számolt be tegnap, hogy az OPEC rendkívüli ülése egyetértésre jutott a kvóta napi egymillió hordós csökkentéséről. A döntést valószínűleg a jövő héten véglegesítik. A távirati iroda tudósítása szerint az egyik OPEC-illetékes azt is elmondta: már annak meghatározásához is közel állnak, hogy melyik tagország milyen arányban vegye ki részét a termelés visszafogásából.
Az OPEC kvótacsökkentése mint a folyamatosan eső olajárakra adható egyik lehetséges válasz már hetek óta a levegőben lógott, a kérdés csak az, hogy a kartell eléri-e ezzel a célját. Valamekkora áremelkedés minden bizonnyal együtt jár majd a lépéssel, ám a befektetők valószínűleg nyugodtak maradnak, hiszen jó ideje nem reagálnak olyan élesen minden rossz hírre, mint ahogy tették az elmúlt másfél évben. A nyugalom mögött egyértelműen az áll, hogy kiegyenlítődött a kereslet és a kínálat, ami a felszaporodó tartalékokon is meglátszik.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, novemberi határidőre péntek reggel hordónként 58,19 dollár volt a New York-i árutőzsde szingapúri jegyzésében, az északi-tengeri Brent pedig 58,95 dollárral nyitott Londonban.

Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor