Döntöttek az alkotmányról

Sebestyén Imre
2006. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikerülhetett a szerbiai referendum az ország új alkotmányáról. A részvételi arány ugyanis meghaladta az 50 százalékot (a becslés szerint legfeljebb 55 százalék), ami elméletileg nem zárja ki a lehetőséget, hogy a szerbiai teljes választótestület több mint ötven százaléka igent mondott az alaptörvényre. Ám ez esetben a nemmel szavazók arányának valóban elenyészőnek kell lennie. A Köztársasági Választási Bizottság legkésőbb november 2-áig ismerteti a referendum végeredményét. Ha sikeres volt, az alkotmányt a parlament hirdeti ki.
A részvételi arány a legkisebb a Vajdaságban volt, 50 százalék alatt, a legnagyobb Koszovóban, hetvenöt felett, de ott az albánok nem szerepeltek a választói jegyzékben.
A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért (CeSID) megfigyelői több szabálytalanságra mutattak rá. Egyes választóhelyeken lehetővé tették a polgárok számára, hogy személyi okmányok nélkül szavazzanak, egyeseknek pedig még azt is megengedték, hogy több személy helyett nyilvánítsanak véleményt az alkotmányról. Nem sok szavazóhelyen fordult ez elő, de igen súlyos szabálytalanságnak minősül, mondta a CeSID képviselője sajtóértekezletén. Előfordult, hogy meghosszabbították a szavazást azok számára, akik a szavazóhely előtt – nem bent – várakoztak a voksolásra. Gyanakvással fogadták azt az adatot is, hogy este öt és hat óra között – mindössze egy óra alatt – hat százalékkal ugrott meg a részvételi arány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.