Lerombolták és ellopták a Párizs melletti Chaville városában azoknak az örmény áldozatoknak az emlékművét, akiket az I. világháború idején, 1915 és 1917 között mészároltak le az összeomló török birodalomban – jelentette az MTI. A tettesek szombatra virradó éjszaka szerelték le talapzatáról a több száz kilogrammot nyomó, bronzból készült emlékművet. A bűncselekmény bizonyára szoros összefüggésben áll a francia nemzetgyűlés múlt héten meghozott döntésével, amely szerint egyéves börtönbüntetés vagy 45 ezer euró bírság szabható ki arra, aki tagadja az örmények elleni népirtás tényét.
A határozat Törökországot és a Franciaországban élő törököket is felháborította, s több ezren vonultak Párizs utcáira tiltakozásuk jeléül. Jereván szerint a törökök 1915-ben szabályszerűen kivégeztek másfél millió örményt, ám Ankara ezt tagadja, szerinte a harcokban mindkét félnek voltak áldozatai. Recep Tayyip Erdogan kormányfő ráadásul azt mondta: a franciák jobban tennék, ha saját múltjukon gondolkodnának el, elvégre Párizs a második világháború utolsó évében, 1945-ben Algériában valóban népirtást hajtott végre.
Noha a törvény életbelépéséhez a szenátus és az elnök jóváhagyása is szükséges, s amelyet valószínűleg egyik sem fogad majd el, Jacques Chirac francia elnök szombat este sajnálatát fejezte ki telefonon Erdogannak a francia nemzetgyűlés döntése miatt. Erről a török miniszterelnök számolt be. Elmondta, Chirac ígéretet tett arra, hogy minden tőle telhetőt megtesz a következő eljárási folyamatban. A török kormányfőhöz közel álló források szerint Erdogan a Chirackal folytatott beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a tervezetet a lehető legrövidebb időn belül törölni kell. Hozzátette: erre azért van szükség, hogy a két ország jó viszonya ne romoljon tovább.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
