Nem lelik nyomát a múlt héten Venezuelában elrabolt olasz üzletember feleségének és gyermekeinek, a tizenkét, illetve a kilencéves Domenico és Renzo Festának. Nathaly Goterát és kisfiait öt ismeretlen fegyveres a kolumbiai határhoz közeli San Cristobalból vitte magával – közölte a Corriere della Sera. Aznap reggel az asszony és a gyermekek éppen iskolába indultak, de három járművel körülvették, majd egy taxiba tuszkolták őket. A helyi lapok szerint a szemtanúk személyleírást adtak a banditákról és megjegyezték a járművek rendszámát, mégsem lelik őket.
Szerencsésebben végződött az ugyanaznap elhurcolt, szintén olasz Vincenzo Mazzone története. A férfi fia, Giovanni Mazzone, akit egy évvel ezelőtt szintén elraboltak Caracas egyik lakónegyedében, az utcán felismerni vélte és követte fogvatartóját. A rendőrök rajtaütöttek a banditákon, és sikerült épségben kiszabadítaniuk idősebb Mazzonét. Hat bűnözőt tartóztattak le. Vezetőjükről kiderült, hogy a helyi rendőrség egyik tisztségviselője.
Venezuelában ebben az évben 121 embert raboltak el, huszonötöt közülük meggyilkoltak. A banditákat gyakran a hatóság emberei is segítik: néhány napja Caracasban életveszélyesen megsebesített egy olasz üzletasszonyt a bérgyilkosokból álló csoport, amelyet az emberrablások ellen felállított rendőrségi akciócsoport egyik tagja vezetett.

Orbán Viktor kemény szavakkal illette a volt vezérkari főnököt