Szögi Lajos mintegy félszáz olyan tompa ütést kapott főleg a fejére és nyaktájra, ami agyi és egyéb sérülést okozott, s azonnali halálához vezetett – áll az elsődleges orvos szakértői véleményben a vasárnap meglincselt férfi halálának okát illetően. Elsősorban a fejre mért rúgások miatt vesztette életét. A nyomozás folyik, éppen ezért Egyedné Novodonszky Éva nem kívánt több információval szolgálni. Közölte: Kökényesi Antal hétfőn este Olaszliszkán járt Vereczkei Csaba bűnügyi, valamint Farkas József közbiztonsági igazgató társaságában, s találkozott a helyi önkormányzati, közéleti és kisebbségi vezetőkkel.
Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Alapítvány Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, illetve a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője, Tercsák László úgy vélte, miután az interneten számos félelemkeltő megnyilvánulást olvashattak, ezért látták jobbnak a cigányok, ha átmenetileg elhagyják otthonaikat. A diákok közül többen nem mentek iskolába tegnap, holott a rendőri jelenlét folyamatos, s még csak jele sincs annak, hogy szkinhedek támadásától kellene félnie a Kossuth utca lakóinak. Az egyik rendőr azt állította: nincs értelme rémeket látni, hiszen a megerősített biztonsági intézkedések közepette valószínűleg nem várható atrocitás az állítólagos bőrfejűek részéről. Tegnap egyébként normális kerékvágásban folyt az élet Olaszliszkán, mindazonáltal mindenki a vasárnap esti borzalomról beszélt.
A meglincselt Szögi Lajos özvegye meglátogatta a helyszínt, majd távozott. A Magyar Televízió műsorában elmondta, hogy a gyermekeivel pszichológushoz készül, mert a lányokat, akik szemtanúi voltak apjuk agyonverésének, nagyon megviselték a történtek. Elmondta azt is, hogy a gyerekek elmesélték: hiába ordítottak segítségért, mindenki, aki nem rúgta, csak kárörvendően nézte apjukat.
Az olaszliszkaiak időközben további gondolataiknak adtak hangot, s arra figyelmeztettek, szerintük immár túl sok a cigány a faluban, és előbb-utóbb ismét elkezdődik a békétlenség. Felhívták a figyelmet, ugyan nem ismerték az agyonvert 44 esztendős férfit, de miután megtudták, hogy iskolája, a tiszavasvári Kabay János Általános Iskola tegnap reggel számlát nyitott Szögi Lajos családja megsegítése céljából, így adakoznak majd, mert tudják: a holtak nem térhetnek vissza, de legalább a három gyerek és az özvegy kapjon onnan is anyagi támogatást, ahol a családfő brutális gyilkosság áldozata lett.
Miképpen arról beszámoltunk, vasárnap este az olaszliszkai Kossuth utcán haladt Renault-jával Szögi Lajos tiszavasvári pedagógus két kislányával, s a lassú tempó ellenére elsodort egy helyi 11 éves kislányt, aki nem sérült meg. A 44 éves férfi segítségnyújtás céljából azonnal megállt, de az utcán ücsörgő Horváth rokonság néhány tagja nekiesett, kirángatta az autóból, s úgy megverte, hogy a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenül járt tanárember két leányának életét megkímélték, de végig kellett nézniük apjuk halálát. A három fiatal elkövető közül az egyik, a 19 éves H. Dezső október elején cigány kisebbségi képviselő lett a faluban; mind ő, mind az előállított két társa büntetlen előéletű. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz az emberölési ügyben. Hétfőn Kökényesi Antal vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány sajtótájékoztatón közölte, a három előállított férfi előzetes letartóztatására tesznek javaslatot. Hozzátette, amennyiben a nyomozás során további személyekre terelődik a gyanú, abban az esetben újabb letartóztatásra, letartóztatásokra lehet számítani.
Az Olaszliszkán vasárnap este meglincselt tiszavasvári tanár halálának híre mély megrendülést váltott ki az ország lakosságának többségében, a kelet-magyarországi régióban pedig nem csupán a megrendülés érzékelhető. Lapunk, illetve egy másik országos médium munkatársa megtudta, nincs szkinhedmozgalmi törekvés, csupán arról van szó, hogy néhány száz fiatal Borsodból, Szabolcsból, valamint Békésből annyit szeretne elérni – jelentették ki határozottan –, hogy a roma társadalom csőcselék részét megneveljék, s amennyiben valahol „rendetlenséget” tapasztalnának, ott rendet tegyenek. Szerintük nem követnek el törvénysértést, ha néhány száz motoros járja a nagyarányú cigánysággal megáldott településeket, s jelenlétükkel felhívnák a figyelmet, elfogyott a megértés, zéró toleranciára zéró tolerancia a válasz. Természetesen nincs szándékukban tettleg bántalmazni a romákat, viszont rámutattak: nincs jog kötelesség nélkül. A névtelen csapat tagjai kijelentették, a csőcselék tönkreteszi a törekvő cigányok renoméját is, tehát ők elkezdik, az államnak pedig folytatnia kell a reformot, ami a romák előjogainak megszüntetésére vonatkozik.
Egy, magát ugyancsak megnevezni nem kívánó, rendőrtiszt reagált a felvetésre; a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa azt állította, mindenkinek szíve joga motorozni az országúton létszámtól függetlenül, ugyanakkor emlékeztetett: a KRESZ előírásait minden körülmények között kötelező betartani. Amíg békésen motorozik a tömeg, addig nincs baj, viszont ha törvénysértést követnek el, azonnal a rendőrhatóságokkal találják szembe magukat.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”