Negyedik alkalommal rendezik meg holnap és holnapután az Európa Kongresszusi Központban a Business Travel Show elnevezésű, ingyenesen megtekinthető rendezvényt, amelynek első napján szakmai konferencia is zajlik – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Szebeni Zsolt fő szervező. Mint mondta, a konferencián több előadást hallgathatnak meg az üzleti turizmusról vagy arról: mennyire érintik a szakmát a megszorító intézkedések, az új adórendelkezések, valamint az egyéb turisztikai tervezetek.
Galla Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: az üzleti turizmusban részt vevő vendégek tartózkodása hoszszabb, és átlagosan több pénzt költenek, mint a „hagyományos” turisták. Úgy fogalmazott: az üzleti turizmus az ágazat szezonalitását is mérsékli, hiszen a szakmai rendezvényeket elsősorban tavasszal és ősszel rendezik. A vezérigazgató kifejtette: a teljes, 1500-1600 milliárd forintot kitevő idegenforgalmi bevétel húsz százalékát adja az üzleti turizmus, ami éves szinten 300 milliárd forintot jelent. A sajtótájékoztatón elhangzott az is: Budapesten rendezik a nyolcadik legtöbb rendezvényt a világon, Magyarország pedig a 20. helyen áll a világ országai között ebben a rangsorban.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
