Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt Áder János és Balsai István fideszes képviselők feljelentést tettek tegnap a Legfőbb Ügyészségen, mert álláspontjuk szerint az MSZP-frakció május 26-i balatonőszödi ülésén elhangzottak alapján vélelmezhető, hogy megvalósult a Btk.-ban foglalt visszaélés közérdekű adattal tényállása. Ezt Szájer József, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője jelentette be pártja tegnapi Kossuth téri nagygyűlésén. Mint mondta, az elhíresült balatonőszödi frakcióülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több olyan határozott kijelentést tett, ami vélelmezi a bűncselekmény elkövetésének gyanúját. A feljelentés szerint több, egymástól független tényező is azt mutatja, hogy a kormányzat, a pénzügyi szakemberek és a politikai vezetés 2006 tavaszán tisztában volt az ország valós költségvetési helyzetével, de figyelemmel az ez időben zajló országgyűlési választásokra, nem a hiteles adatokat tette közzé.
Szájer szólt arról is, hogy 1956-ban az akkori forradalmárok a gátlástalanság, a hazugságok és a hatalomhoz való mániákus ragaszkodás ellen küzdöttek, s ugyanezek a rossz tulajdonságok jellemzik ma Magyarország miniszterelnökét. Elmondta: most, amikor a kormánypártok és az őket kiszolgáló média kórusban támadja a Fideszt, a tüntetőket, és arra próbál rávenni mindannyiunkat, hogy a hitelét vesztett miniszterelnökkel együtt ünnepeljük a magyar szabadság nagy napját, emlékezzünk arra, hogy olyan ember akarja kisajátítani ezt a szent ünnepet, aki a nyolcvanas évek végén még a saját édesapjától is elhatárolódott, amiért az nem volt hajlandó 1956-ot ellenforradalomnak tartani. – Eddig sem ünnepeltünk olyanokkal, akik a forradalommal szemben álltak – jelentette ki. A politikus, élesen bírálva a kormánypártokat, megdöbbentőnek nevezte, hogy az Európai Parlament MSZP-s és SZDSZ-s képviselői egy, az 1956 tiszteletére készülő EP-határozati javaslat kapcsán egyebek mellett azt kérték: kerüljön ki a dokumentumból, hogy az 1956 előtti kommunista diktatúra hazugságra épült. Utalva arra, hogy az SZDSZ megértőnek bizonyult a rendőrség iránt, amely bizonyítékok nélkül vont eljárás alá ártatlan embereket, Szájer azt javasolta a kisebbik kormánypártnak, törölje nevéből a szabad és a demokrata szót. Hozzátette, ha így túl rövid volna a párt neve, kiegészíthetik azt a Strabag szóval is.
– Lehet, hogy csak az én fülem rossz, de a miniszterelnök által az őszödi beszédben említett, őt segítő újságíróktól nem hallottam bocsánatkérést a szervezett hazugságokért – fogalmazott. Kijelentette: Magyarországnak új politikára van szüksége, amely a közösség ügyeit szolgálja. – A rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni, ám először is a hazugnak kell mennie – mondta Szájer József.
A Fidesz mai Kossuth téri nagygyűlésén Pelczné Gáll Ildikó, a Szövetség alelnöke mond beszédet.

Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó