Ma lehet utoljára gázár-támogatási kérelemmel fordulni az önkormányzatokhoz. A kasszát augusztus 15-ével nyitották meg a nagycsaládosoknak, a fogyatékossággal élőknek és az emelt családi pótlékot kapóknak – utóbbin magyarul gyakorlatilag a beteg gyereket nevelő családokat kell érteni –; a teljes támogatási kassza 1,6 milliárd forint. Ebből a kérelem beadásának időpontjától december elsejéig kaphatnak havi támogatást a rászorultak.
Azok, akik augusztus 15-ig adták be kérelmüket, augusztus elsejéig visszamenőleg kapnak segítséget. Aki utolsó nap még úgy dönt, beadja kérelmét, tudnia kell, hogy a jogosultságot a fenti kritériumokon túl jövedelmi viszonyokhoz is kötötte a szabályozás. Családok esetében az egy főre jutó havi jövedelem 51 600 forint, az egyszemélyes háztartásban élőknél 77 400 forint a támogatási jogosultság felső határa.
Az összességében 1,6 milliárd forintból egy-egy családnak vajmi kevés jut. Az évi 1500 köbméter alatti fogyasztók egyáltalán nem kapnak szociális támogatást a gáz árához, számukra az eddigi, sávos alapú támogatás jár. Az évi 1500 és 3000 köbméter közötti gázfogyasztók számára havi 833 forint, az évi 3000 és 5000 köbméter közötti fogyasztóknak havi 3833 forint az átlagos támogatás összege. A támogatás 187 ezer családot érint, ezek közül 104 ezer a nagycsaládos, 83 ezer pedig olyan család, amelynek valamely tagja súlyos fogyatékossággal él. Hogy közülük hányan kértek és kaptak támogatást, azt egyelőre nem tudni, a Népszabadság egy korábbi cikke alapján azonban jóval kisebb az igénylők száma a jogosultakénál.
EU-s takarékosság. Az Európai Unió nyilvánosságra hozta az energiafogyasztás 2020-ig 20 százalékkal történő mérséklésére vonatkozó tervét. Az importált energiaforrásoktól való függőség enyhítését, a környezetvédelmi célok megvalósulását reméli a tervtől Andris Piebalgs, a bizottság energiaügyekben illetékes biztosa – jelentette az MTI. A terv a költséghatékony energiahatékonysági kezdeményezések széles körét felölelő kulcsfontosságú intézkedések csomagját tartalmazza. Egyes intézkedések az energiafogyasztó berendezések, az épületek, a közlekedés és az energiatermelés hatékonyságát fokozó lépésekre vonatkoznak. A bizottság terve új, szigorúbb energiahatékonysági követelményeket, az energetikai szolgáltatások előmozdítását, és az energiahatékonysági szempontból fejlettebb termékeket támogató konkrét finanszírozási mechanizmusok elindítását javasolja.
Nacsa Lőrinc: Velük vagyunk a gyászban
