Az európai kézilabdakupákban a hét végén szerepelt öt magyar csapatból négytől biztos sikert vártunk, ehhez képest kellemetlen meglepetés ért minket a legfontosabb fronton, a férfi Bajnokok Ligájában. A Pick-Szeged ugyanis második hazai mérkőzését sem tudta megnyerni, ám míg legutóbb a spanyol Ciudad Realtól elszenvedett vereséggel még csak a csoportelsőség úszott el, addig szombaton a Schaffhausen elleni 27-27-es döntetlennel talán már a továbbjutás is.
A sérült Andjelkovics nélkül felálló – helyére egykori játékosukat, Bajusz Sándort visszaigazolt – szegediek egyáltalán nem kezdtek esélyeshez méltó módon, 4-4-ig fej fej mellett haladtak, ám onnan ők futottak az eredmény után. Félidőben 14-12-re vezettek a svájciak, de később sikerült őket utolérni, sőt két góllal meglépni is, ám a hajrában a vendégek létszámfölényes helyzetüket kihasználva 27-27-re kiegyenlítettek, és a hazaiak számára e pontvesztés még sokba kerülhet. Három forduló után ugyanis éppen úgy három ponttal állnak, mint a Schaffhausen, és a papírforma alapján valószínűsíthető, hogy hátralévő három mérkőzésükön egyszer, a fehérorosz Breszt Meskovo ellen Szegeden nyernek, ugyancsak egyszer, Ciudad Realban kikapnak, így pedig minden Schaffhausenben dőlhet el. Ahol jelen állás szerint győzni kellene a továbbjutásért – miközben itthon sem sikerült. Azzal persze még semmit sem mondtunk, hogy a szombaton látottnál jobb játékra is képes a Szeged, hiszen ezt a produkciót tényleg csak felülmúlni lehet.
Másik férfi BL-résztvevőnk, az MKB Veszprém szintén a második helyért mérkőzött fő vetélytársával, a Boszna Szarajevóval, csakhogy idegenben. Ennek ellenére magabiztosan, a félidei kilencgólos vezetést követően végül 31-25-re verte a házigazda bosnyákokat, és így már most szinte bizonyosra vehető a továbbjutása a Portland San Antonio mögött.
Három női együttesünk közül kettőnek lényegesen könnyebb dolga volt. A KEK-ben a Cornexi, pályaválasztói jogát feladva, mindkétszer Izlandon játszott, azonban annyival erősebbnek tűnt vetélytársánál, hogy ebben sem volt sok kockázat. Péntek éjjel a vártnál kisebb különbséggel, 31-26-ra verték a Hafnarfjördurt a fehérváriak, tegnap pedig 22-22-es döntetlent játszottak, s máris továbbjutottak. Az EHF-kupában a nemzetközi porondon újonc Kiskunhalasnak sem kell sokat idegeskednie a visszavágó miatt, ugyanis szombaton hazai pályán 34-22-re elintézte a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodnót.
A női BL selejtezőjében két tavalyi kupagyőztes találkozott a Népligetben. De hogy az EHF serlege mennyivel rangosabb a Challenge Kupánál, azt már a mérkőzés első percei bizonyították: a Ferencváros 8-3-ra húzott el a Rulmentul Brasovtól. A románok teljesen összezavarodottan tébláboltak, a Fradi pedig fegyelmezett és szilárd védekezésével is úgy növelte a különbséget, hogy támadásban bizony nem brillírozott. A 40. percre tízgólosra, 21-11-re nőtt a differencia, ez talán már túl szép is lett volna. Ám innentől a vendégek is bizonyították, többet tudnak annál, mint amit addig mutattak, a hajrára feljöttek 27-24-re. Az utolsó három szó azonban ismét a Ferencvárosé volt, a 30-24-es győzelem leginkább akkor ígér továbbjutást a jövő vasárnapi visszavágóra, ha mindkét együttes valós formáját futja.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról