Én nem tudom, miként vélekedjünk a hazugságról, amikor is a szocialisták és a magyar liberálisok, tehát a normális emberek tudják és állítják, hogy mindenki hazudik. Ha nem, akkor lódít vagy füllent. Így kijelenthetjük bátran és büszkén, hogy a hazugság – ha a dolgot nem őt magát nézzük – politikailag korrekt.
Az már rég kiderült, hogy a mindenható örök Isten korrektségéhez kétség fér, hiszen a tízparancsolat – ami rendkívül negatív alapvetés – tartalmaz egy olyan kitételt, hogy „Ne tégy hamis tanúbizonyságot”, vagyis ne hazudj. Ez antiliberális tézis, mivel a hazugságnak eleve számos olyan fajtája van, amely az emberi szabadságot és méltóságot szolgálja kegyességében, és egyáltalán nem korlátozza mások szabadságát, ugyanis az igazság az igazsággal szemben ritkán alkalmazható szabad véleményként, viszont ha a hazugság hazugságba ütközik, az a legdemokratikusabb vita alapja lehet. Egyébként a bölcs ember bevallja legalább önmagának, hogy nincs abszolút igazság, a még bölcsebb pedig tudja, hogy a hazugság relatív fogalom, s mint ilyen, a társas érintkezés természetes formája. És ki lehet biztos abban a formális logika szerint, hogy aki nem hazudik, az nem is lop. (Aki mindenben kételkedik, az hallgassa meg Kuncze Gábort, aki a maga nemében orákulum. Ez a nemes, politikailag korrekt, mondhatni tökéletes férfiú emígy kampányolt: „Én a szabad demokratákra szavazok…” Tegye ezt ön is. Ez hihetetlenül frappáns, és az eleje – bármily megdöbbentő – valószínűleg igaz is: Kuncze hajlandó bizalmat szavazni magának, miként Gyurcsány is.) De nézzük, mit mond az igazságról és a hazugságról a Biblia, amely radikalizmusában odáig megy, hogy azt állítja: „Mert tudja az Úr az igazak útját, a gonoszok útja pedig elvész.”
Idézetek a Zsoltárok könyvéből: „Meddig szerettek hiábavalóságot és kerestek hazugságot… Igazságnak áldozatával áldozzatok…” inkább. „Mert nem olyan Isten vagy te, aki a hamisságban gyönyörködnél. Elveszted, akik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert utálja az Úr.” (Még akkor is, ha időnként bérmálkozni szokott.) „Mert nincsen az ő szájukban egyenesség, belsejük csupa romlottság, nyitott sír az ő torkuk, nyelvükkel hízelkednek…” (Vö.: Sajtó- és szólásszabadság Magyarországon.)
„Imé, álnoksággal vajúdik a gonosz, hamisságot fogan, és hazugságot szül. Gödröt ás, és mélyre vájja azt, de beleesik a verembe, amit csinál.” „Vágja ki az Úr… a nyelvet, amely nagyokat mond. Akik ezt mondják: nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak, ki lehetne az úr felettünk.”
„…meglakolnak, akik gyűlölik az igazat.”
„Szájának beszéde hiábavalóság és hazugság. Megszűnt bölcs lenni…” „Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá.” „Ha szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent fel Isten az öröm olajával társaid fölé…” „Ha a lopót látsz, mellé adod magad… A nyelved csalárdságot sző… Anyád fiát is megszidalmazod… Szereted a hazugságot inkább, mint az igazságot szólni… Szeretsz minden álnok nyelvet.” „Avagy igazán ítéltek-e ti embernek fiai, sőt inkább hamisságot forgattok a ti szívetekben, a ti kezeiteknek hamisságát méritek a földön…” „Tévelyegnek a hazugok anyjuk méhétől kezdve, mérgük olyan, mint a kígyónak mérge, mint a siket áspisé, amely füleid bedugja… Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben, mert csak hazugságot szólnak.”
Kikre és kire ismerünk rá, ha ezeket a politikailag nem korrekt sorokat olvassuk? Én nem tudom…

Voks 2025: Pécsen tartott fórumot Vitályos Eszter és Deutsch Tamás