Václav Klaus cseh államfő az elmúlt hét végén kétségessé tette, hogy olyan politikust bízna meg kormányalakítással, aki kabinetjének többségi parlamenti támogatottságát a jobb-, illetve baloldali táborból átlépő, amint fogalmazott, „szökevényekre” alapozná. Az államfő jelezte, csupán két elfogadható változata van az új kormánynak: vagy polgári demokrata–szociáldemokrata (ODS–CSSD) nagykoalíció vagy előre hozott választásokat előkészítő többpárti kabinet. Klaus nem zárja ki a mostani választási ciklus egyszeri törvénnyel történő lerövidítésének és szakértői kormány kinevezésének lehetőségét sem.
Jirí Paroubeket, a CSSD elnökét felháborította Klaus álláspontja, hiszen az utóbbi napokban magabiztosan hangoztatta, képes többségi támogatást szerezni az általa felállítandó kormány számára a képviselőházban. Arról azonban, hogy honnan szerezne még egy mandátumot, mélyen hallgatott. Alig telt el egy nap, s Paroubek békülékeny hangot ütött meg, s meglepő javaslatokkal állt elő. Nyilvánosan közölte: egyetért a nagykoalícióval, amelynek élén Mirek Topolánek, az ODS elnöke állna. Ebben a kabinetben, mondta, maga nem venne részt. Paroubek elképzelése szerint a nagykoalíció két évig kormányozna, s ezután kerülhetne sor az idő előtti választásokra. A szociáldemokrata politikus szerint a patthelyzetet feloldhatná a CSSD és a KDU–Csehszlovák Néppárt (KDU– CSL) és Zöldek Pártja koalíciója is, amelyet a képviselőházban a kommunisták is támogatnának. Felvetette azt is, hogy szóba jöhetne szakértői kormány, illetve szociáldemokrata kisebbségi kabinet felállítása is. A két kisebb párt azonnal elutasította Paroubek együttműködési ajánlatát.
Tegnap Václav Klaus, miután az ODS küldöttségével folytatott megbeszéléseket, közölte: tiszteletben tartja az ODS véleményét a kialakult helyzetről, azt, hogy a polgári demokraták az előre hozott választásokra vonatkozó megállapodást részesítik előnyben. Mirek Topolánek, az ODS elnöke hangsúlyozta: pártja ideiglenes kormány létrehozását szeretné, amely még a jövő évben elvezetné Csehországot az idő előtti választásokhoz.

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”