Időközi választás is lehet Hevesben

Továbbra sincs megegyezés Heves megye önkormányzatának irányítása ügyében, ugyanis a húsz-húsz listás mandátumot szerzett MSZP és Fidesz hét végi tárgyalásai ismét kudarcba fulladtak. Miután a Fidesz kilencszáznegyvennel több szavazatot kapott, így a jó erkölcs alapján Herman Istvánnak kellene váltania a szocialista Sós Tamást a közgyűlési elnöki székben. A Fidesz egyik képviselője úgy fogalmazott, ha engednének a szocialisták erőszakosságának, s átengednék a vezetést, akkor a választókat köpnék szembe.

Tolcsvai L. László
2006. 10. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herman István elnökaspiráns, a Fidesz képviselője elmondta: a majdnem egy mandátumnyi listás szavazatok száma alapján a jobboldal méltán szeretné, ha ők adnák a közgyűlés elnökét, ugyanakkor a kompromisszumos megoldásoktól sem zárkóztak el a hét végi, többfordulós kétpárti megbeszélések során. Két verziót dolgozott ki a polgári oldal, ami annyit jelent, hogy az első ajánlat szerint Herman István lenne az elnök, az általános alelnököt pedig az MSZP adná. A második variáció alapján a szocialisták tennének javaslatot a pozíciók elosztására, de természetesen az elnök ebben az esetben is fideszes lenne. Mindazonáltal állítja: az MSZP az időhúzás taktikáját választotta, s ez a szocialista pártnak nem árt, Heves megye lakosságának viszont annál jobban.
A Sós Tamás által vezetett szocialista delegáció semmilyen alternatívát nem dolgozott ki a tárgyalássorozatra – tette hozzá Herman –, ők fújják a magukét, s nem hajlandók tudomásul venni a Fidesz győzelmét, ami bár kilencszáznegyven szavazat csak, de a választók akaratát hűen tükrözi. Az MSZP szeretné megszerezni az elnöki és alelnöki pozíciót egyaránt, s Herman István úgy véli, a másik oldal megegyezési készségének hiánya miatt egyelőre nem lesz a megyének beiktatott közgyűlése. E patthelyzetben egy megoldás marad, az időközi választás kiírása. A fideszes elnökjelölt nem érti az ellenfél taktikájának okát, mert az időhúzással egyrészt rendkívüli módon rombolják Heves megye egyébként is megtépázott hírnevét, másrészt szerinte a szocialisták régióellenes hozzáállása azt jelzi, hogy az emberek akarata nem számít, a hatalom megszerzése számukra mindennél fontosabb.
Sós Tamást a hét végén nem tudtuk megszólaltatni, de információnk szerint más médiumoknak sem nyilatkozott, mert egyesek szerint tart a kényes kérdésektől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.