Tizenkét idős ember halálának körülményeit vizsgálják a tel-avivi nyomozók, miután kiderült: orvosaik engedély nélküli gyógyszereket adagoltak nekik, ráadásul a beleegyezésük nélkül – adta hírül tegnap a Corriere della Sera. Az országos botrány a közintézmények törvényes, hatékony, gazdaságos működését és tisztességes vezetését vizsgáló szervezet, a State Comptroller’s Office jelentése után robbant ki. A da Haaretz című újság munkatársai ugyanis nyomozni kezdtek az ügyben, és sorozatban közölték a leleplező írásokat.
A rendőrök szerint több száz idős, zavart elméjű emberről lehet szó, akik a szakemberek szemében éveken át a kísérleti nyúl szerepét töltötték be. Kiderült, hogy az orvosok többféle vizsgálatnak is alávetették őket, sőt, ennek köszönhetően néhányuk a tudományos kutatók között is nevet szerzett magának. A rendőrség négy embert letartóztatott, közöttük a tel-avivi Kaplan geriátriai kórház igazgatóhelyettesét és egyik asszisztensét, illetve rendőrkézre került a Gedera kórház két szakembere is. A legsúlyosabb bűncselekményekkel gyanúsítják őket, egyebek mellett az időseken erőszakkal elvégzett kísérletektől egészen a hamisításig és a gondatlan veszélyeztetésig. A bíróságon vélhetőleg legalább egy ember haláláért is felelniük kell, de előfordulhat, hogy áldozataik száma meghaladja a tucatot. A közintézményeket ellenőrző hatóság jelentése szerint ugyanis tizenkét ápolt a kísérletek közben vagy kevéssel azok után elhunyt.
A betegeket tudtuk nélkül vetették alá a különféle veszélyes teszteknek, bár néhány esetben beleegyező nyilatkozatot is bemutattak, de azokat értelmileg zavart páciensekkel, többek között egy 91, illetve egy 101 éves asszonnyal íratták alá anélkül, hogy gondnokuk tudott volna róla. Kiderült az is, több ilyen kísérletnek semmilyen tudományos vagy orvosi indoka nem volt.

Mindenki csinálja, pedig rég betiltották: ön tisztában van ezzel a törvénnyel?