Most is felelősséggel vállalja az MSZP országos választmánya előtt elmondott beszéd tartalmát. Ezzel a kijelentéssel adta meg a parlament tegnapi ülésének alaphangját Lamperth Mónika, aki ily módon maga hozta szóba napirend előtti felszólalásában a hét végén kipattant újabb szocialista botrányt. Megírtuk, hogy az MSZP szombati választmányi üléséről újabb hangfelvétel szivárgott ki a sajtóba, melyen az önkormányzati és területfejlesztési miniszter azzal nyugtatja párttársait, hogy nem az újonnan megválasztott fideszes megyei és városi vezetők fogják osztogatni az uniós forrásokat. „Napirenden van a területfejlesztési törvény módosítása. „Higgyétek el, tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban” – érvelt a politikus szombaton. Érdekesség, hogy Lamperth Mónika vasárnap még manipulatív, megvágott felvételről beszélt, ami nem tükrözi a kormány szándékait.
A tárcavezető a parlament tegnapi ülésén egyértelművé tette: természetesnek tekinti, hogy a mindenkori kormány delegáltjainak meghatározó szerepük van a regionális területfejlesztési tanácsban. Kósa Lajos (Fidesz) ellenben úgy látja: a miniszter asszonynak az MSZP választmánya előtt elhangzott beszéde minden vonatkozásában vállalhatatlan, hiszen pártkatonákká minősíti le a kormány delegáltjait. Latorcai János, a KDNP képviselője pedig egyenesen úgy fogalmazott: az MSZP választmányi ülésén „lábbal tiporták hazánk alkotmányát”. Petrétei József igazságügy-miniszter ezzel ellentétben úgy látja: az alkotmányt az fenyegeti, aki a köztársaság törvényesen megválasztott miniszterelnökének leváltására ultimátumot szab. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök pedig nem értette az ellenzék „műfelháborodását”, amit „egy rosszul sikerült mondat” után adnak elő.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe