Bár a tárgyalásokat még a Gazprom és a Naftofhaz Ukraini Moszkvában folytatja, elvi megállapodásra jutott Oroszország és Ukrajna az orosz gázért 2007-ben fizetendő árról, amivel elkerülhető az európai földgázszállításokban is zavart okozó két ország közötti „gázháborúskodás” megismétlődése. Kijevi kormánypárti képviselők Janukovics áttöréseként értékelik az egyezményt, amelyet független szakértők is jónak minősítenek. Megjegyzik ugyanakkor, hogy az ár itt nem áll meg, s középtávon is emelkedni fog.
A két ország miniszterelnöke, Mihail Fradkov és Viktor Janukovics Kijevben kötötte meg a megállapodást, amelynek értelmében Ukrajna az eddigi 95 dolláros ezer köbméterenkénti ár helyett „nem fizet majd többet” 130 dollárnál az orosz földgázért. Továbbá Ukrajna változatlanul az orosz és az olcsóbb közép-ázsiai földgáz keverékéhez jut majd a RosUkrEnergo közvetítő cégen keresztül.
A megállapodás a pragmatizmus erősödésére utal az ukrán politikában, amit alátámasztanak Olekszandr Zincsenkónak, Juscsenko elnök tanácsadójának a tavalyi gázárháború tapasztalatai kapcsán lapunknak elmondott szavai is. Mint fogalmaz, sokat hallottunk például a gázárról, pedig nem ez a legfontosabb. Ukrajna azzal nyer a legtöbbet, ha javítja a tranzitszolgáltatásának színvonalát, segít megnyitni az artériákat keletről nyugatra. Ha például képes növelni a csövekben a nyomást, így megfelelni a kívánalmaknak, és több gázt tudunk szállítani, azzal jól jár Oroszország és Európa is, Kijev pedig cserébe kérheti az ár csökkentését. Ne felejtsük el – húzza alá Zincsenko –, hogy a világgazdaság ma a szolgáltatásokon alapul, s ezt figyelembe véve Ukrajna is tanul hibáiból.
Nyilatkozott az ukrán toborzók által halálra vert magyar férfi szomszédja
