Tilos a dohányzás! Ez lesz Franciaország új jelszava 2007 februárjától. A miniszterelnök vasárnap este jelentette be, hogy új rendelet lép életbe a jövő év elejétől, amelynek célja egyrészt a nemdohányzók védelme, másrészt a dohányfogyasztás csökkentése.
Ha beül az ember egy párizsi étterembe, könnyen előfordulhat, hogy vacsora közben sűrű füstfelhőben találja magát. Ez még akkor is megtörténhet, ha a pincér megkérdezte, dohányzó vagy nemdohányzó részbe szeretnénk-e ülni.
1991-ben a francia kormány kísérletet tett a dohányzás visszaszorítására oly módon, hogy nemdohányzó helyek létrehozását követelte több közterületen, valamint dohányzás ellenes kampányt indított el. A törvényhozók azonban nem voltak túl sikeresek. Eddig. 2007 februárjától egy új kormányrendelet viszont megtiltja a dohányzást az iskolákban és a kórházakban, és 2008 januárjától a kávézókban, bárokban, éttermekben, diszkókban és a kaszinókban. Az előbbiekben nem lesz lehetőség arra, hogy dohányzó helyeket hozzanak létre, míg az utóbbiakban, szigorúan szabályozott körülmények között, de ki lehet alakítani ilyeneket. A tulajdonosok és a szakszervezetek felháborodással fogadták a törvényt. Sokuk számára nem lesz kivitelezhető a dohányzó helyiségek kialakítása, ezért vendégük egy részének elveszítésétől félnek.
Ám a törvény nemcsak tilt, hanem segít a dohányzásról való leszokásban azzal, hogy visszatéríti a kezelés költségének egy részét. Jelenleg évente mintegy 600 ezer francia dohányos próbál meg leszokni a cigarettáról. Az egészségügyi minisztérium a duplájára szeretné emelni ezt a számot. Franciaországban arányaiban valamivel kevesebben dohányoznak, mint Magyarországon, ám nagy részük, és közöttük is elsősorban a fiatalok, sodort cigarettát szívnak, füstszűrő nélkül, mivel ez az olcsóbb.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok