Röviden

MTI–Eco
2006. 10. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Airbus gépeket gyártó nyugat-európai EADS konzorcium cáfolta a német sajtóban megjelent közlést, hogy meg akar szabadulni öt németországi gyártóüzemétől, azaz 6,6 ezer dolgozó állását veszélyezteti. A Bild című német lap szerint az Airbus költségcsökkentési programja részeként mihamarabb túl akar adni németországi vállalatain különböző befektetőknek, akik úgymond tovább üzemeltetnék ezeket, de jóval olcsóbban szállítanának be az Airbusnak. (MTI–Eco)

*****
Nyugat-Európában három százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba az idén szeptemberben, mint egy évvel korábban – tette közzé a német VDA autóipari szövetség. A csökkenés elsősorban arra vezethető vissza, hogy a bizonytalan gazdasági kilátások miatt lanyhul a vásárlási kedv. (MTI–Eco)

*****
Újabb európai légitársaság jelentette be, hogy csökkenti a repülőjegyek üzemanyag-felárát, tekintettel a kőolaj árának visszaesésére. Ezúttal a cseh CSA jelezte, hogy a jövő héttől a hosszú távú járatokon hét dollárral, 60 dollárra, a rövidebb utakon két dollárral, 23 dollárra szállítják le a felárat, ami jelenleg a társaság üzemanyag-költségeinek a 40 százalékát fedezi. (MTI–Eco)

*****
Romániában az idén szeptemberben történelmi mélypontjára süllyedt az infláció, ami az elemzők várakozásától is elmaradt. Öt évvel ezelőtt az áremelkedés üteme még 40 százalék volt, mára ezt sikerült öt százalék körüli szintre levinni, mindamellett az erőteljes belföldi fogyasztás nyomást gyakorolhat az árakra. (MTI–Eco)

*****
A CEU Business School 2007 januárjától a régióban elsőként indítja el Ingatlanmenedzsment MBA (MBA in Real Estate Management) kurzusát – jelentette be Terták Ádám, az egyetem dékánja Budapesten. Az egyetem az új képzést, a nemzetközileg elismert MBA képzéseinek több mint 18 éves tapasztalatára támaszkodva, a már jelenleg is a hazai vagy a külföldi ingatlanszakma valamely területén aktívan dolgozó, illetve az ingatlanpiaci ismereteket megszerezni kívánó, felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára indítja el. (MTI–Eco)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.