Röviden

MN
2006. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csere az ÁPV élén
Deák Péter Ferenc, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) jogi vezérigazgató-helyettese tölti be a privatizációs szervezet megbízott vezérigazgatói posztját szeptember 30-tól. A privatizációs szervezet közleménye szerint Deák Péter Ferenc a vezérigazgatói feladatkörön kívül továbbra is ellátja jogi vezérigazgató-helyettesi teendőit. Vági Márton, az ÁPV korábbi vezérigazgatója a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke lesz. (MN)

Kártyairoda nyílt Budapesten
Egy helyen kaphatnak jogi és pénzügyi tanácsokat, valamint intézhetik a Széchenyi-kártyával kapcsolatos ügyeket a vállalkozók a Monor és Vidéke Takarékszövetkezet fővárosi, Szabadság téri fiókjában. A szövetkezet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének együttműködésében hívta életre az új irodát, amit tegnap avattak fel. Ez az első olyan kiszolgálóhely, ahol a Széchenyi-kártyát igénylő vállalkozók teljes körű tanácsadásban részesülhetnek. (K. R.)

Új dízel a Shelltől
Újfajta üzemanyagot dobott piacra a Shell Magyarország: a V-Power Diesel módosított változatát. A magyar piacon egyedülálló, szintetikus GTL (Gas-to-liquid) komponenst tartalmazó gázolaj a cég szerint kifejezetten a mai modern dízelmotorok igényei szerint lett kifejlesztve, még több erőt biztosít hosszú távon, és tisztítja, illetve védi az üzemanyag-befecskendező rendszert. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.