Lehetetlen küldetés
Októberben az Új Magyarország fejlesztési tervet, novemberben pedig a hozzá kapcsolódó 15 programot is be kell nyújtani az Európai Bizottságnak. Az egyeztetések után egy hónap marad a januárban induló pályázatok előkészítésére. Mindebből úgy tűnik, hogy szinte lehetetlenre vállalkozik a következő hetekben a Bajnai Gordon vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség – írta a Népszabadság. (MN)
Más közlekedési hatóság januártól
Január elsején a Közlekedési Főfelügyelet (KF) bázisán létrejön a Nemzeti Közlekedési Hatóság, amely magába integrálja a HM Katonai Légügyi Hivatalát, a Polgári Légiközlekedési Hatóságot, valamint a fővárosi és a megyei közlekedési felügyeleteket is – mondta az MTI-nek Horváth Zsolt Csaba, a KF főigazgatója. (MTI)
Bevált a Volánnál a közszolgáltatás
A közszolgáltatási szerződések a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés minél jobb lebonyolítására ösztönzik a Volán- társaságokat – mondta Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója az egyesülés autóbusz-közlekedési tagozatának értékelését ismertetve. Emlékeztetett arra, hogy a 2005. január elsejétől közszolgáltatási szerződés alapján látják el a Volán-társaságok a menetrend szerinti autóbusz-közlekedést. (MTI)
Egymillió Suzuki Esztergomból
Legördült a futószalagról az egymilliomodik autó a 15 éve alapított Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében – tájékoztatott a cég képviselete. Az 1991-ben 14 milliárd forintos beruházással létrehozott gyárban 1992-ben indult meg a termelés. Egy évvel később elkészült a tízezredik Swift, 2002-ben pedig már az ötszázezredik autónál tartott az üzem. A jelenlegi termelési kapacitás évi 220 ezer autó, és a dinamikus fejlődési ütem megtartása mellett 2008-ban várhatóan évi 300 ezer autó készül majd Esztergomban. (Sz. Cs.)
Az MKB-é lett a Romexterra
Az előzetes tervek szerint sikeresen zajlott le az a tranzakció, amelynek során az MKB Bank többségi tulajdonosa lett a Romexterra Banknak, miután egy két hónapig tartó részvénygyűjtési folyamat után megvásárolta a pénzintézet 55,36 százalékos részvénycsomagját. A részvények ellenértékének kifizetése a héten történik meg. Az MKB a tranzakcióval átveszi a Romexterra Bank stratégiai és operatív irányítását. (Sz. Cs.)
Olcsóbb gázt vásárol Ukrajna
A jövő év elejétől Ukrajna nem vásárol orosz földgázt – jelentette ki a hét végén egy ukrán energiaügyi illetékes, megjegyezve, az ország a közép-ázsiai országoktól szerzi majd be a nyersanyagot. Ukrajna 95 dollárt fizet ezer köbméter földgázért, amely a drága orosz és az olcsó türkmén földgáz keveréke, jövőre azonban Oroszország árat akar emelni. Ezért Ukrajna arra a döntésre jutott, hogy Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán lesznek a szállítói, akiktől 95 dollárért tudja megvenni a földgázt. (MTI)

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett