Ingyenes tőkejuttatások helyett a kedvezménnyel elérhető forrásoknak kell többségbe kerülni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásánál – közölte tegnap a Nemzeti Fejlesztési Tanács ülésén Gyurcsány Ferenc. – Ha a vállalkozások közpénzből kockáztatnak, majd a hozamból magántulajdont képeznek, az morális kérdéseket vet fel – vélekedett a kormányfő. Gazdasági szervezetek ugyanakkor régóta hangsúlyozzák, hogy a magyar vállalkozások körében komoly gondokat okoz a tőkehiány, a hitelek sokak számára elérhetetlenek. Az uniós források felhasználásával tőkésítsék fel a munkavállalók többségét foglalkoztató kkv-kat – javasolta tegnapi közleményében a Fidesz, amely – akárcsak a gazdasági érdekképviseletek – az uniós források legalább 15 százalékát a kkv-k fejlesztésére fordítaná egy önálló program keretében.
Gyurcsány Ferenc tegnap arról is beszélt, hogy az autópálya-építéseket sok helyen gyorsforgalmi utak kialakításával pótolnák, valamint hogy nem kaptak részletes jelzéseket arról, hogy zavarok léptek volna fel a nagy elosztórendszereket és az igazgatást érintő reformok, valamint a fejlesztési ügyek összeillesztése során. A kormány a jövő héten fogadja el az Új Magyarország fejlesztési terv végleges változatát – közölte a kormányfő, ami azért érdekes, mert Bajnai Gordon kormánybiztos e hét elején jelentette be, hogy a tervről november 14-ig tart az egyeztetés, és november 8-ig folyik a társadalmi vita.
Vezércikk a 7. oldalon
Döntés született: elhalasztják a Tankcsapda és a Bagossy Brothers Company koncertjét
