Még nem fejeződött be a Magyar Telekom felügyelőbizottsága által kezdeményezett vizsgálat bizonyos, a montenegrói leányvállalat által kötött konzulensi szerződésekkel kapcsolatban, amelyek 1,98 milliárd forint összegről szólnak – olvasta fel a közbenső jelentést Nagy Bálint kommunikációs igazgató a Magyar Telekom hétfői rendkívüli közgyűlésén Budapesten. Straub Elek vezérigazgató közölte a részvényesekkel, hogy a vizsgálat befejezésének időpontját nem tudja, ugyanakkor az eddig felmerült költségek elérik a 3,1 milliárd forintot. A közbenső jelentésből kiderült, hogy az auditor által kifogásolt két, a korábbi információk szerint 700 millió forintos szerződés mellett a vizsgálat során további két szerződést találtak, amelyek elszámolása nem található a könyvekben.
Az osztalék kifizetésére vonatkozóan csak annyit közöltek a részvényesekkel, hogy az igazgatóság a 2005. évről még semmilyen pénzügyi kimutatást nem hagyott jóvá. Ha a vizsgálat során elegendő információ lesz, és az az auditort is „megnyugtatja”, akkor azt a legrövidebb időn belül közlik – válaszolta részvényesi kérdésre Straub Elek. A tulajdonosok 63,64 százalékának részvételével megtartott közgyűlésen az igazgatóság beszámolt a társaságcsoport helyzetéről. Thilo Kusch, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az idei terveket – a háromszázalékos bevételnövekedést – várhatóan teljesíteni tudják. Az ADSL-előfizetők száma a terveknek megfelelően az év végéig eléri a 600 ezret.
A fél év végén már 440 ezer ADSL-előfizetője volt a Magyar Telekomnak. A cégcsoport finanszírozását firtató részvényesi kérdésre válaszolva Straub Elek azt mondta, hogy az anyacég által felvett hitelek feltételei kedvezőbbek, mint a magyar piaci kondíciók.

Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?