Tőzsdei bevezetés előtt a Genex

Hírösszefoglaló
2006. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tőzsdére viszi a Genex-csoport – klímatechnikai üzletágán alakuló – a papírjait még a jövő év első felében – közölte Perényi Zoltán elnök-vezérigazgató. A társaság tavaly a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tőzsdei bevezetéseket segítő pályázatán nyert támogatási lehetőséget, ám a cégcsoport átalakítása miatt azt a megszabott határidőig nem tudta igénybe venni, így az már biztos, hogy a részvények az idén nem kerülhetnek a Budapesti Értéktőzsdére.
A részvények tőzsdei bevezetésére már megkötötték a forgalmazói szerződést, de a partner értékpapír-forgalmazó neve még nem publikus – mondta Perényi Zoltán. A cégcsoport klímatechnikai üzletágának éves árbevétele négy-öt milliárd forint között van, de a nyereséget az elnök-vezérigazgató nem kívánta közölni. Néhány hónapja a Bookline.hu Nyrt. részvényeit vezették be a tőzsdére, az internetes kereskedőcég – csakúgy, mint a Genex – állami támogatás segítségével jelent meg a parketten.
A GKM jelezte, hogy újból meghirdeti a százmillió forintos pályázati csomagot, melynek keretében újabb tőzsdeképes cégek jelentkezését várják. A támogatás célja a tőkepiacon keresztül történő forrásbevonás ösztönzése, amely egyrészt nagyobb rugalmasságot, transzparens cégértékelést, részvényeik tekintetében likviditást biztosít a cégeknek, illetve tulajdonosaiknak, másrészt bővíti a tőzsdei befektetési lehetőségeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.