Uránt is bevetettek?

Magas radioaktivitást mutattak azok a földminták, amelyeket tudósok vizsgáltak meg Libanonban izraeli bombatölcsérekben, ami arra utal, hogy Izrael urániumalapú fegyvereket használt a nyári háborúban – írta szombati számában a londoni The Independent.

Munkatársainktól
2006. 10. 30. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

AThe Independent úgy tudja, hogy a kutatók megállapításait a brit védelmi minisztérium is megerősítette, vagyis a minták urániumizotóp-koncentrátum erős jelenlétét mutatják. Az egyik bomba felrobbanásáról készült fotón olyan nagy kiterjedésű fekete füst látható, amelyet okozhatott urániumégés is – tette hozzá a The Independent. Korábban a térségben járt tudósítónknak többen is megerősítették, hogy az izraeliek emberéletre is veszélyes foszfort alkalmaztak egyes területek felégetésére.
A libanoni partok előtt szolgálatot teljesítő német hajókat közben két alkalommal is az izraeli légierő gépei hozták megmagyarázhatatlan helyzetbe. Előbb az „Alster” cirkáló felett húztak el az F–16-os vadászgépek és adtak le figyelmeztető lövéseket, majd fenyegető közelségben suhantak el a Bundeswehr egyik helikoptere mellett, és célba is vették azt. Ezzel bekövetkezett az, amitől számtalan politikus tartott: a Bundeswehr egységei szembekerültek az izraeli haderővel. Az ellenzéki FDP azonnal felszólította a kormányt, tisztázza az afférokat. „Senkinek sem segít, ha Izrael miatt elkendőzünk veszélytelennek nem nyilvánítható konfliktusokat” – hangoztatta Dirk Niebel, a liberálisok főtitkára. Tisztek szerint Izrael attól tart, hogy a Bundeswehr az ő térségüket is ellenőrizheti.

Felfüggesztés. Az izraeli államfő hivatalából való önkéntes felfüggesztését javasolta tegnap az ország főügyésze arra az időre, amíg nyomozás folyik Móse Kacav ellen nemi erőszak ügyében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.