Sólyom László köztársasági elnökre hivatkozott a köztévé tegnapi adásában Veres János, aki úgy vélekedett: az állampolgárok a választások előtt is tisztában voltak az államháztartás valóságos helyzetével. A pénzügyminiszter szerint Sólyom László éppen azért tűzte ki a lehető leghamarabbi időpontra a tavaszi parlamenti választásokat, hogy az új kormány mielőbb hozzákezdhessen az államháztartás rendbetételéhez. Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc akkor milyen költségvetési trükkökre gondolhatott balatonőszödi beszédében, Veres azt közölte: a kérdésre nem kíván a miniszterelnök helyett válaszolni.
A pénzügyminiszter állításának ugyanakkor ellentmond, hogy a köztársasági elnök olyan összefoglaló anyagot kapott Gyurcsány Ferenctől, amelynek adatai nem tükrözték az államháztartás valós helyzetét, azaz Sólyom László nem ismerhette a költségvetés helyzetének súlyosságát. A 36 oldalas anyag – amelyet az államfő kérésére Gyurcsány Ferenc tavaly augusztusban bizalmas anyagként adott át a Köztársasági Elnöki Hivatalnak – gyorsuló gazdasági növekedésről, takarékos államról, csökkenő államháztartási hiányról, mérséklődő adóterhekről és javuló munkanélküliségről számolt be.
A Miniszterelnöki Hivatal öszszefoglalójában többek között arról tájékoztatja Sólyom Lászlót, hogy „úgy növekedünk, hogy abból holnap sem lesz baj”, valamint hogy 2005-ben az államháztartási hiány a bruttó hazai össztermék 3,6 százalékára csökken. Az idén nyilvánosságra hozott adatok ezzel szemben azt mutatták, hogy a tavalyi deficit elérte a 6,1 százalékot, így majdnem a duplája lett az államfővel közöltekhez képest, azaz a miniszterelnöki anyag több mint 540 milliárd forinttal ítélte kedvezőbbnek a költségvetés egyenlegét. Amint Gyurcsány Ferenc jelentése írja: a fogyasztás beállt arra a szintre, amelyet megengedhetünk magunknak, a gazdasági növekedés szerkezete pedig egészséges maradt. A Takarékos állam, kisebb hiány címet viselő fejezet az ellenőrzés alatt tartott költségvetési folyamatokról ad tájékoztatást, azzal nyugtatva Sólyom Lászlót, hogy az Európai Unión belül hazánkban mérséklődött a legnagyobb mértékben a deficit.
A munkanélküliségről szóló fejezet is elrugaszkodott a valóságtól: Gyurcsány tavalyra 6,5 százalékra csökkenő éves munkanélküliséget jelzett előre a kormányfőnek, miközben a munkanélküliségi ráta tavaly 7,2 százalékra emelkedett. A csökkenő közterheket ugyancsak hosszan indokolja a miniszterelnöki jelentés, amely az adók mérséklése nyomán a feszültségek kezelését ígéri Sólyom Lászlónak.

Orbán Viktor személyesen tárgyalt a nemzetközi sztárprofesszorral – fotó